Gyurcsány: Ne őrüljünk már meg, kollégák

2018.03.22. 14:13

Mivel az együttműködés egyelőre lekerült az ellenzéki pártok napirendjéről, új téma van: mi legyen Polt Péter legfőbb ügyésszel a választások után, ha legyőznék a Fideszt.

Polt ugye egykor fideszes politikus volt, az ellenzék gyakran támadja azzal, hogy a kormány érdekeinek megfelelően intézi az ügyészséghez kerülő ügyeket. A legfőbb ügyészt a parlament választja, kétharmados többséggel, 9 évre. Polt 2010 óta legfőbb ügyész, azaz 2019-ben járna le a mandátuma. Ha nem sikerül megválasztani az utódját, amire van esély, mivel ahhoz a képviselők kétharmada kell, a jogszabályok szerint Polt marad az ügyészség élén.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke azt mondta nemrég, hogy ha nyernek, meneszteni fogják a legfőbb ügyészt. Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje viszont eddig nem nagyon beszélt arról, hogy mit tenne Polttal, ha esetleg nyerne az ellenzék, de általánosságban mondott már pár dolgot. Azt mondta:

ki kell kényszeríteni az alkotmányos korrekciót. Ha a Fidesznek nem lesz többsége, Karácsony szerint ügyvivő kormány alakulhat Orbán vezetésével, aki végignézheti, ahogy "lebontjuk a NER-t a feneke alól". Az utca népe ki fogja kényszeríteni, hogy a Fidesz menjen bele a változásokba.

Szerinte Magyarország ma nem jogállam, az erkölcstelenség törvényei nem köteleznek, az Alaptörvény sem. Miniszterelnökként Karácsony az Alaptörvény semmisségét kimondó népszavazást kezdeményezne, és nem fog felesküdni az Alaptörvényre: szét akarja verni a szabadságot elvevő álparlamentarizmust. (Karácsony az Orbán ügyvezető miniszterelnökös mondatát a cikk megjelenése után tisztázta.)

Karácsonyt már támadják is jobbról azzal, hogy alkotmányos puccsot tervez, mivel kétharmados törvényt (ilyen az Alaptörvény is) csak kétharmados szavazással lehetne változtatni. Ráadásul népszavazást nem lehet az Alaptörvényről kiírni, szóval nem nagyon érthető, hogy Karácsony vagy bárki hogyan akarná ezt a dolgot törvényesen kivitelezni a megfelelő parlamenti felhatalmazás hiányában. 

Karácsony még arról is beszélt, hogy fel kell tárni az elmúlt időszak történéseit, a romániaihoz hasonló antikorrupciós ügyészségre van szükség.

Ott eddig egymilliárd eurós vagyonelkobzásról döntöttek, visszamenőleg is. Az elszámoltatás Simicskát is érintené. Az elképesztő vagyonokat felhalmozó embereknek egy közös pontja van: Orbán Viktor. Nehezen elképzelhető, hogy az antikorrupciós ügyészség miatt Orbánnak ne lenne félnivalója.

De térjünk vissza kicsit Polt Péterhez. Hadházy Ákostól, az LMP társelnökétől pár napja azt kérdezték egy szekszárdi fórumon, hogy még ha győz is az ellenzék, hogyan lehet leváltani Polt Péter legfőbb ügyészt. Hadházy erre úgy fogalmazott, hogy

nem kell ettől félni, nem olyan hatalmas tragédia, ha marad, most nem tűnik reálisnak akkora többségű győzelem, amivel el lehet mozdítani".

De hozzátette, hogy büszke arra, hogy jó néhány, általa feltárt ügyet egyszerűen nem zárhatott le, nyomozniuk kellett. Azt hangsúlyozta, hogy ellenzékből kevés dologba tudnak belenézni, míg, ha sikerülnie kormányra kerülni, akkor a Polt munkájára is rendesen ráláthatnának, tehát Polt sem lehetne nyugodt.

Később ezen a fórumon Szél Bernadett visszatért erre a témára, és azzal nyugtatta meg a közönséget, hogy bármilyen formában kormányra kerülve "nyilvánvaló helyzet elé fogják állítani Poltot", aki ha nem kellő szakmaisággal jár el munkája során, akkor "a viszont látásra". Szél hangsúlyozta, hogy szigorúan szakmai alapon lehet "viszont látásrát" mondani Poltnak.

Na, és erre jött ma Gyurcsány, aki a Facebookon kiosztotta az LMP-t és Karácsonyt is. 

A DK amúgy korábban azt mondta, hogy "az új kormány megalakulásának első 12 órájában le kell váltani a legfőbb ügyészt, hogy az immáron független ügyészségen megkezdődhessenek a vádemelések az eltussolt fideszes ügyekben". Azt továbbra sem tudni, hogy ezt hogyan akarják, ahogy feljebb már írtuk, törvényes eszköz erre nem nagyon lesz, hacsak nincs kétharmados többség, vagy ha lemond magától.

A teljesség igénye miatt jelezzük: a Jobbik is Polt Péter leváltását ígéri. 

FRISSÍTÉS: a cikk elkészülte után Szél Bernadett hosszabban is írt Polt leváltásáról. Ami az újdonság, hogy szerinte kétharmad híján is le lehet törvényesen váltani Poltot.

Valós megoldást tudunk adni, jogállami módra egy nagyon is súlyos problémára. Hogyan? Az ügyészi jogállási törvény szerint a legfőbb ügyész megbízatása megszűnik a hivatalvesztése kimondásával, ha például a legfőbb ügyész neki felróható okból nem tesz eleget megbízatásából eredő feladatainak, illetve jogerős ítéletben megállapított bűntettet követett el, vagy más módon tisztségére méltatlanná vált. Kétharmad híján nyilván errefele kellene keresni a megoldást majd akkor, amikor ott tartunk.

- írja Szél Bernadett.