Kormány: A Soros-szervezeteket be kell tiltani

stopp2
2018.03.21. 13:04 Módosítva: 2018.03.21. 15:26

Amit a Migration Aid képviselője ma előadott, az egy szánalmas magyarázkodás. Továbbra sem kaptunk választ arra, hogy építenek-e illegális adatbázist a tranzitzónában, és ha igen, akkor milyen céllal. A Migration Aid egy Soros által kitartott szervezet, melynek célja a bevándorlás szervezése. Soros emberei most egyszerre több fronton is lebuktak. Hiába csípnek, rúgnak és harapnak, ami az elmúlt napokban nyilvánosságra került, az csak erősíti a véleményünket: a Soros szervezetek működését be kell tiltani, a bevándorlással foglalkozó szervezetek működését állami engedélyhez kell kötni, az erről szóló STOP Soros törvénycsomagot a választás után az Országgyűlésben azonnal el kell fogadni.

– ezzel a közleménnyel reagált a Kormányzati Tájékoztatási Központ a Migration Aid mai sajtótájékoztatójára.

A Migration Aid-ügy azzal kezdődött, hogy Bayer Zsolt a Magyar Időkben elkezdett cikkeket közölni arról, hogy Siewert András, a menekülteket segítő Migration Aid vezetője egy Bayer által megbízott beépített újságírónak önleleplező titkokat árult el a civil szervezet működéséről.

Ezután tartott szerdán sajtótájékoztatót a Migration Aid, ahol Siewert András elmondta, valóban megkereste őket egy férfi,  akivel többször találkoztak is, de alaposan dokumentálták a megbeszéléseket, mivel a férfi kezdettől fogva gyanús volt nekik. A Migration Aidnél azt gondolták, egy külföldi titkosszolgálat áll az akció mögött, ezért állításuk szerint az illetékes magyar hatóságot is értesítették. Siewert szerint a férfi és női kísérője provokatív kérdéseket, ajánlatokat tett nekik, illegális akciókra buzdítva őket, emiatt úgy tűnik, ez egy lejárató akció volt a szervezetük ellen.

A közel négyórás hangfelvételt, ami  teljesen érthetővé tenné  a történteket és cáfolná a Magyar Idők értelmezését, a Migration Aid egyelőre nem hozza nyilvánosságra, állításuk szerint azért, mert még egyeztetnek a felvételen szereplő magyar szereplőkkel (a saját tolmácsával és a biztonsági segítőjükkel).

A Migration Aid sajtótájékoztatójáról ebben a cikkben írtunk részletesebben:

Borítókép: Németh Sz. Péter / Index.

Hozzászólna? Az Index Facebook-oldalán kommentelheti ezt a cikket is!