Miért nem zavarja Orbánt, hogy volt ügynökök vannak a Fideszben?

Áll Orbán Viktor a fagyban magányosan a felcsúti stadion VIP-páholyában és nézi az amúgy nézhetetlenül gyenge Puskás Akadémia-DVSC meccset (eredmény: 0-0, bár Pintér Attila a PAFC edzője szerint az őket folyamatosan sújtó bírói ármánykodás ezúttal két tizenegyestől fosztotta meg őket), és nézi, ahogy a csapatában, aminek elvileg a tehetséges vidéki magyar focistapalánták kinevelése lenne a feladata, nyolc külföldi játszik. Vajon mi járhat a fejében? Boldog attól, amit lát? Nem úgy tűnik a kép alapján, bár a Guardian néhány hete közölt egy terjedelmes cikket a miniszterelnök fociimádatáról, abban Orbán nagyon lelkesnek mutatkozott a Puskással kapcsolatban.

Kósa András Orbán Viktor – A Káosz Embere című könyve erre tesz kísérletet. A szerző – ebben persze érezni némi kis hübriszt – módszerében egyenesen Yuval Noah Harari izraeli „sztár történész” módszeréhez hasonlítja a sajátját. Eszerint fel kell tenni egy nagy kérdést, és ehhez megtalálni a lehető legtöbb választ a lehető legtöbb szemszögből, majd csak ezután levonni a következtetéseket. (Érdekes, hogy mostanában több olyan könyv is megjelent, amelyekben a szerzők arra tesznek kísérletet, hogy megértsék, megértessék, miért vált az ország a 2010-es évek végére ilyenné, elég Csizmadia Ervin A Magyar Politikai Fejlődés Logikája vagy Török Gábor A Lakott Sziget című munkáira utalni.)

Persze Kósa András könyve nem tudományos mű, de a szándék kétségtelenül ugyanannak tűnik. Az Orbán Viktor – A Káosz Emberéhez egyébként Török Gábor írt előszót, ő úgy fogalmazott, hogy a könyv megállapításai talán nem mindenhol pontosak vagy jószándékúak Orbánnal kapcsolatban, de mégis jellemzik a kort és így érdekesek és tanulságosak. 

Persze könyvet írni Orbán Viktorról nem túl eredeti próbálkozás, hiszen csak az elmúlt időszakban megtette ezt Debreczeni József, Paul Lendvai vagy éppen Bolgár György (igaz, a Klubrádió veteránja saját a 168 órában már évek óta futó saját sorozatát dobta össze egy kötetbe) is, Kósa András azonban egy olyan módszert választott, ami még egyetlen "Orbán-szakírónak" sem jutott eszébe: míg mindenki más a nyilvánosan elérhető adatokat, jórészt máshol már megjelent sajtóinformációkat dolgozza fel újra, az Orbán Viktor - A Káosz Embere szerzője ehelyett háttérbeszélgetéseket folytatott olyan emberekkel, akik ismerik Orbán Viktort. Mint a szerző maga írja, ez egy elég érzékeny műfaj, hiszen ebben az esetben mindkét félnek bíznia kell a másikban: a szerzőnek abban, hogy beszélgetőpartnere nem fogja felültetni áltörténetekkel, az adott képviselőnek, politikus társnak, egykori miniszterelnöki barátnak pedig abban, hogy amiket elmond, azok nem a kontextusukból kiragadva, manipulatív módon jelenek majd meg.

Kósa megközelítése, tehát az, hogy névtelenek a forrásai, ugyanakkor érthető, hiszen ma egyszerűen olyan a politikai légkör, hogy Orbán Viktorról nem nagyon lehet árnyalt megfogalmazást várni senkitől a környezetéből: egy Fidesz-képviselő, kormányzati tanácsadó, aki esetleg bírálja? Elképzelhetjük, hogy ezzel a politikai öngyilkosságát követné el. De emlékezzünk csak, mi történt azokkal a szocialista politikusokkal, akiknek csak annyi volt a "bűnük", hogy Orbán Viktor valamennyire is pozitívan nyilatkozott róluk. Ezek után mi lenne azzal az ellenzéki képviselővel, aki maga merne bármi ilyet mondani Orbánról?

Pedig a könyvben éppen ez a legérdekesebb: hogy bőven olvashatunk kritikát olyanoktól, akik ma is vele dolgoznak és akár dicséretet is ellenzékiek részéről, mert a szerző azért arra figyelt, hogy ne egyszerűen a lila ködben lebegjenek a megszólalók, még ha nem is vállalták a nevüket, hanem a lehetőségekhez - és a forrásvédelem követelményeit tiszteletben tartva - képest jelezze, éppen kivel beszélt: a kormányfő stábjának egyik tagjával, egy egykori - mára Orbánnal szembefordult - tanácsadóval, kormánytaggal, ellenzéki vagy éppen ma is aktív kormánypárti képviselővel.

A megszólaltatott „források” szerencsére nem csak megállapításokat tesznek Orbánnal kapcsolatban, hanem számos történetet is elmesélnek, amik segítenek megérteni, hogy tényleg mik járhatnak Orbán Viktor fejében a kormányzással, focival, az ellenzékkel, Vlagyimir Putyinnal vagy akár Soros Györggyel kapcsolatban. Ezek olvasmányosabbá teszik a könyvet, némiképp semlegesítve az állandó névtelen forrásokra hivatkozás monotóniáját. 

Valamennyire hiányzik az is, hogy Kósa az Orbán Viktorral kapcsolatban összegyűjtött kétségtelenül rengeteg információ birtokában valamilyen végkövetkeztetést vonjon le, bár külön fejezetet szentel az őt leginkább érdeklő kérdésnek (Miért nem csinált egy jobb országot ezzel az egyedülálló felhatalmazással, amit kétszer is megszerzett?), végül valahogy a levegőben marad a dolog. Ezzel együtt is érdekes olvasmány az Orbán Viktor – A Káosz Embere és tényleg érdemes elolvasnia annak, aki jobban meg szeretné érteni, miért ácsorog a kormányfő tökegyedül a fagyban egy bűn rossz csapat bűn rossz meccsén a saját házától méterekre építtetett stadionjában. Vagy miért tűr meg volt ügynököket a soraiban.

(Kósa András: Orbán Viktor – A Káosz Embere. Noran Libro Kiadó, Budapest, 2018.)

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök mécsest helyez el az áldozatokra emlékezve a fővárosi Terror Háza Múzeuma előtt, a kommunizmus áldozatainak emléknapján. MTI Fotó: Beliczay László