Nyögvenyelősen ugyan, de elindultak az ellenzéki koordinációs tárgyalások

2018.03.18. 20:02

Gyurcsány Ferenc meghívására a DK irodájában egyeztetett vasárnap este az MSZP-Párbeszéd (Karácsony-Molnár), a DK (Gyurcsány), és LMP (Szél-Vágó-Ungár). A három párt külön sajtótájékoztatókat tartott, ráadásul az LMP nem akart DK-logók előtt beszélni, így ők az utcán, az épület előtt mondták el a tapasztalataikat. Az LMP egyébként a meghívást visszautasító Jobbikkal hétfőn tárgyal majd.

Karácsony-Molnár

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd közös miniszterelnökjelöltje úgy összegzett, hogy, "egy folyamatnak egy ilyen tárgyalás csak a kezdete lehet, nem gondoltuk, hogy bármiben megállapodásra jutunk, nem is történt így, de végre leültünk egy asztalhoz". Jelezte, hogy a Jobbik is kapott meghívást, de nem jöttek el. "Ezt mi tudomásul vesszük, de arra kértük a feleket, hogy a Jobbik álláspontja ne korlátozzon minket, hogy együttműködjünk az egyéni választókerületekben".

Azt mondta, az itt résztvevő pártoknak a szavazói sokkal nyitottabbak az átszavazásra, mint a Jobbikéi. Hozzátette: "a kormányváltás balról tud megtörténni". "Abban maradtunk, folytassuk az egyeztetéseket, minél előbb meg tudjuk oldani, hogy világos jelzést tudjunk adni a választókerületekben, ki az esélyes jelölt."

Karácsony azt mondta, a tárgyalásokra nincs következő időpont, az LMP elnöksége kedden értékeli a helyzetet.

Molnár Gyula azt mondta, az LMP-nek jelezték, hogy nem kérnek közvetítő szerepet a Jobbik felé. Hozzátette: 2014-ben 14 körzetet azonosítottak be, ahol nyerhettek volna, ha lett volna együttműködés.

Ma legalább 25-30 körzet van, ahol az "esélyes jelölt" fogalom megjelenése után ebben a körben, mondjuk a 3 lista koordinációja újabb egyéni győzelemre lehetőséget teremt,

fogalmazott az MSZP-P - DK - LMP listahármasra utalva.

Minden erőben teljes erővel kampányolunk, "amíg nincs változás, nem szólunk", idézte Molnár a székely viccet. Azt mondta,

optimista.

"Azt a felismerést fogalmaztuk meg, érti ez a kör, hogy ha képesek vagyunk koordinálni, az elég lehet a kormányváltásra", magyarázta.

Karácsony a Jobbikról most azt mondta,

az ördöggel is érdemes tárgyalni, de mindenkit óva intenék attól, hogy a Jobbikra szavazzon a választáson. Mi is szívesen tárgyalnánk a Jobbikkal, de nem méltóztatott eljönni. 

Karácsony azt is mondta, hogy kezd kialakulni egy helyzet, mintha a Jobbik ugyanolyan jó alternatíva lenne, mint a baloldali pártok, szerinte ez nincs így, de egy taktikai szövetség ettől még lehet.

Gyurcsány

A DK-elnök azt mondta, a cél az volt, hogy

kimozdítsuk a pártokat a tárgyalásképtelenség állapotából, ilyen szempontból ez siker.

A demokratikus ellenzék együtt elegendő helyen képes megverni a Fideszt ahhoz, hogy a Fideszt kisebbségbe szorítsuk, mondta. "Ezt tartjuk kulcskérdésnek." Azt is mondta, hogy "az LMP-vel való megállapodásunkat nem befolyásolja, milyen eredményre jut a Jobbikkal, ez az ő ügyük, ezt nem kommentáljuk, nem avatkozunk bele."

Gyurcsány arra a kérdésre, hogy nyitott-e a Jobbikkal való tárgyalásra, azt felelte sokatmondóan, hogy

a tárgyalásra.

LMP:

Hogy ez mit jelent, az a következő, LMP-s sajtótájékoztatóból derült ki. "Gyurcsány azt mondta nekünk, hogy nem akar a Jobbikkal megállapodni. Holnap estig próbálunk konszenzust keresni a Jobbikkal, aztán az elnökség megbeszéli, mi legyen", közölte Szél Bernadett.

Azt is mondta Szél, hogy "nehéz dologra vállalkoztunk, de ez minket inspirál".

A kormányváltás csak akkor valósítható meg, ha teljes ellenzéki koordináció van. Ebben csak az LMP elkötelezett. Holnap beszélgetést folytatunk Vona Gáborral.

Szél azt is mondta, hogy a találkozó - beleértve azt is, hogy a Jobbik nem jött el - arra jó volt, hogy "tisztábban látunk, látjuk a feladat nehézségét". Mint mondta, az LMP értékközösséget nem kíván vállalni senkivel, de Hódmezővásárhely megmutatta, hogy eredményt lehet elérni.