Kunhalmi beszólt Gyurcsányéknak, majd indulatosan kiosztotta az LMP-t

2018.01.23. 17:30
Orbánt tartják hatalomban, akik nem hajlandóan együttműködni a baloldalon. Kunhalmi Ágnes ezúttal erősen bírálta az LMP elutasító magatartását. De Gyurcsányéknak is beszólt, miszerint csak az ellenzéki frakciójukat tervezik.

Politikai szempontból tartogatott egy újdonságot az MSZP keddi nyíregyházi fóruma. A folyamatos kormányzati kritikák és nyugdíjügyi és szociális ígérgetések mellett Kunhalmi Ágnes emelt hangon, saját bevallása szerint is indulatosan üzent a többi baloldali pártnak: de nemcsak a külön listán induló DK-sokat bírálta, akiktől régóta kérik a közös listát, hanem kimondottan az LMP-t is kiosztotta.

Ha az LMP be akarja bizonyítani, hogy lehet más a politika, az a minimum, hogy Mellár Tamás és az esélyesebb jelöltek javára visszalépnek. Ha ez nem lesz, Orbánt tartják hatalomban

- mondta az MSZP budapesti elnöke. Kunhalmi felhívta a figyelmet arra, hogy a rendezvény helyszínén, Nyíregyházán például 2014-ben is többen voltak az ellenzékiek, mégis a Fidesz nyert, mert az LMP nem volt hajlandó beszállni semmilyen összefogásba, koordinációba.

Szerinte a Fidesz az elmúlt nyolc évben megmutatta, milyen az öncélú politika, a jelmondata is "Csak a Fidesz" volt, de szerinte a baloldal nem viselkedhet így, és "Magyarországot előrébb kell helyeznünk, mint a saját pártunkat". Szerinte a kormányváltás szolgálja Magyarország érdekét, ezért nem tudja megérteni, az LMP miért nem hajlandó semmilyen együttműködésre.

Kunhalmi az LMP mellett a DK-s külön listát is bírálta. Itt nem mondta ki Gyurcsányék nevét, de egyértelmű volt, hogy rájuk céloz. "Akik egyedül próbálnak szembefordulni a Fidesszel, azt üzenik: nem érdemes rájuk szavazni" - mondta Kunhalmi. Szerinte akik csak a saját pártlistájukra koncentrálnak, azokat csak az érdekli, milyen frakcióban ülnek majd a parlamentben, de ellenzékben. Ez pedig "megengedhetetlen". Azért biztos, hogy Kunhalmi a DK-soknak üzent, mert feltette a kérdést, vajon kormányváltás nélkül hogyan "akarjuk megszüntetni az ukrán nyugdíjakat és csalásokat"? (Ez ugye Gyurcsányék legújabb kampánytémája.)

"Azért vagyok indulatosabb, mert akkor sem tudom elfogadni ezt a politikai magatartást, ha még mindig vannak, akik semmilyen együttműködésre nem képesek" - mondta Kunhalmi, majd ekkor tért át az LMP magatartásának fent ismertetett bírálatára. 

A rendezvényen felszólalt Karácsony Gergely az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, aki a már korábban hangoztatott terveit ismételte meg. Szót kapott Tóth Bertalan frakcióvezető és az MSZP két megyei egyéni jelöltje: Veres János volt pénzügyminiszter, az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke, aki Nyírbátorban indul; illetve Csabai Lászlóné volt nyíregyházi polgármester, aki ismét aktivizálta magát megyeszékhely politikai életében.

Csabai Lászlóné azt mondta, azért tér vissza, mert naponta megszólítják a boltban a nyíregyháziak, és neki is ugyanaz a véleménye: "elég volt", mármint a kormányzati intézkedésekből, például a visszamenőleg törvényhozásból, "a gyűlöletkampányból" a menekültekkel szemben, a civilek zaklatásából, a fiatalok külföldre meneküléséből. Tóth Bertalan az MSZP nyugdíjakat érintő ígéreteit ismételte meg: eszerint a párt 13. havi nyugdíjat vezet be, ha kormányra kerül.