Csattanós videóval indul a választásokon Drávaszerdahely éneklő polgármestere

2018.01.23. 20:29

Baranya megye 4. számú körzetében indul a választáson Alpár György, Drávaszerdahely polgármestere, írja a Szabad Pécs. A politikus Facebookon jelentette be az indulását egy szó szerint ütős videóval:

Alpár a Szabad Pécsnek elmondta, hogy ugyan megkeresték különböző pártok, de végül inkább függetlenként indul, mert így hitelesebbnek érzi. A polgármester szerint most a legnagyobb az esélye a független képviselőknek a Parlamentbe kerülni, ettől még számít rá, hogy lesznek olyan pártok, amelyek támogatják majd az indulását.

A bejelentéshez csatolt videóban egyébként az látható, hogy egy jól öltözött politikus éppen a kampányszövegét mondja, amikor megérkezik Alpár, és nemes egyszerűséggel kiüti a székéből a drága karórájáról magyarázó férfit, majd azzal kezdi a mondandóját, hogy

Tudom, legszívesebben ti is ezt tennétek a politikusokkal, de ezt nem tehetjük meg.

Drávaszerdahely civilben mulatóst éneklő polgármesterével egyébként az Indexvideó is forgatott három évvel ezelőtt.