Kivégezték a bébiszittert, aki hős akart lenni, de megölt egy egész családot

2018.09.21. 10:25 Módosítva: 2018.09.21. 14:25

Kivégeztek pénteken Kínában egy bébiszittert, akit egy család négy tagjának halálát okozó gyújtogatás miatt ítéltek halálra tavaly. Az MTI a hangcsoui bíróságra hivatkozva azt írta, Mo Huan-csinget azután végezték ki, hogy a kínai legfelsőbb bíróság megvizsgálta és helybenhagyta az ellene hozott halálos ítéletet. 

A legfelsőbb bíróság úgy foglalt állást, hogy "Mo indítéka iszonyatos és rendkívül gonosz volt, és másokat veszélyeztetett". Mo a letartóztatás után beismerő vallomást tett ugyan, de a bűncselekmény jellege és súlyossága, illetve társadalmi következményei olyanok, hogy nem teszik lehetővé a büntetés enyhítését.

Mo szerencsejáték-függőségben szenvedett, és adósságba verte magát. Két évvel ezelőtt vállalt gyerekgondozást egy háromgyerekes házaspárnál. Ékszereket és karórát lopott tőlük, a kölcsönkért pénzt pedig eljátszotta. Tavaly júniusban támadt az az ötlete, hogy felgyújtja, majd eloltja a házaspár házát, hogy még jobban a bizalmukba férkőzzön, de a tűz pillanatok alatt elterjedt, és a családfő három gyerekével együtt ott halt meg.

A New York Times szerint viszont nem a családfő, hanem az anyjuk halt meg, a férfi ugyanis üzleti úton volt távol az otthonától.