Iványi Gábor: A bibliai példát követem egy célt tévesztett hatalom ideiglenes kormányfője helyett

2018.08.21. 11:14
Megkérdeztük a lelkipásztort, mit tervez a folytatásban, miután augusztus 20-án a hatóságok nem engedték, hogy ételt vigyen az éheztetett menekülteknek.

Iványi Gábor azt szeretné, ha a jövőben nemcsak ők – a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség – próbálnának meg ételt vinni a szerb határnál felállított tranzitzónában éheztetett körülbelül ötven menekültnek, hanem más szervezetek is. Ha nem is naponta, jó lenne, ha hetente más-más csoport bejelentkezne a munkaügyi hivatalhoz, és ha indoklás nélkül elutasítják, akkor megkísérelne bejutni. 

Fontos lenne, ha az ellenzéki képviselők is elmennének, legalább hetente egy ember- mondta az Indexnek a lelkipásztor, majd hozzátette: 

Kormánypártiak is mehetnek, nem szeretném őket diszkriminálni. El kell indulni az Isten által adott lelkiismeretre hallgatva, aztán lesz, ami lesz. Vállalniuk kell a következményeket. Egy focista, ha nem vállalná, hogy meccs közben sípcsonton rúghatják, nem menne fel a pályára. 

Iványi szerint nagyon fontos, hogy lássák az emberek, mi történik a déli határnál, ezért a média felelőssége is, hogy megmutassa az akciókat. „Fontos, hogy a hatalom lássa: nem adjuk fel.”

A lelkipásztor nem csak másoktól várja, hogy menjenek ételt osztani a határhoz, ők maguk is próbálkozni fognak még. Mint mondta, a jogait nemcsak akkor gyakorolhatja az ember, ha megengedik neki, erre találták ki a polgári engedetlenség fogalmát. 

A vallásom szabad gyakorlását sérti, ami történt. A vallásom szabad gyakorlásának része, hogy a bibliai példát kövessem egy célt tévesztett hatalom ideiglenes kormányfője helyett

– mondta Iványi, aki gondolkodik azon, hogy a szabad vallásgyakorlás megsértésének jogcímén panaszt tegyen, de még csak pár órája értek vissza a határtól, így egyelőre latolgatják a lehetőségeket.

Iványi Gábor augusztus 20-án próbált halat és kenyeret vinni a tranzitzónában éhező menekülteknek, de a hatóságok nem engedték, hogy a közelükbe jusson. Az esetről videó is készült. Az ügy előzményét néhány nappal korábban írtuk meg. A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BHM) a menekültügyi jogszabályváltozás nyomán nemrég új, barbár bánásmódot vezetett be az első fokon elutasított nagykorú menedékkérők egy csoportjával szemben: nem adnak nekik enni. Az ügy miatt a Magyar Helsinki Bizottság pár napja a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, mely a kérésnek helyt adva azonnal kötelezte Magyarországot, hogy gondoskodjon a menedékkérőkről. Csakhogy a BMH továbbra sem az emberséges arcát mutatja.