Gumimatracos fürdőzőket is kellett menteni a Balatonból

2018.07.22. 12:07

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai 2018. július 21-én 6 esetben összesen 18 személyt mentettek ki a tóból, írja honlapján a rendőrség.

A nap folyamán a strandolók gumimatraccal, csónakokkal és SUP deszkával sodródtak el az erős, viharos szél miatti hullámzásban, több vitorlás pedig műszaki hiba miatt nem tudott volna a vízirendőrök segítsége nélkül biztonságosan partra jutni. A mentések idején többnyire II. fokú viharjelzés volt érvényben.

image-0-02-05-fbad18710c886412ba43c7b9eda6a2427bc70ae4264805da6a
Fotó: Police.hu

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a hírhez azt is hozzátette: a vízen, vagy a vízben „különösen fontos betartani a viharjelzési szabályokat, figyelni egymásra, társainkra, gyermekeinkre, hiszen egy veszélyhelyzet nagyon gyorsan kialakulhat.”

Elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel vízben tartózkodni csak a parttól számított 500 méteren belül szabad. Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni, a vitorláshajók kivételével. Ha ezt betartanák a fürdőzők, a rendőrség szerint a legtöbb vészhelyzet elkerülhető lenne. Ha még sincs így, saját magunk vagy valaki más bajba kerülésekor az ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámon lehet tenni.

Szintén a szombati viharban a Velencei-tóból öt embert kellett kimenteni.