Magyar Idők: Lefizettek egy bírót, hogy hozzon súlyosabb ítéletet

2018.07.19. 08:25

Hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség egy olyan ügyben, amelynek kulcsfigurája egy volt és vezető beosztású NAV-munkatárs volt, aki „munkahelyi kapcsolatait és beosztását felhasználva járt el az adóhatóság által indított különböző adó- és büntetőügyekben" – írja a Magyar Idők a Pestisrácok.hu nevű oldalra hivatkozva.

A gyanú szerint a nő félmilliótól ötmillióig terjedő összegeket kapott, ezért ki-be járkált  a NAV Bűnügyi Főigazgatóságára, ahol volt kollégáit megkenve intézett el ügyeket, vagy éppen a Repülőtéri Igazgatósághoz tartozó Cargónál segített olcsóbban kihozni vámkezelésre váró árukat. A lap szerint az asszony egy hatmilliárdos költségvetési csalásos történetbe is beavatkozott. 

A nő jó kapcsolatot ápolt egy budapesti ügyvéddel és annak feleségével is, aki a fővárosi bíróságon ítélkezik, ahol a Fidesz-közeli honlap szerint pénzért először meghosszabbított egy büntetőpert, majd súlyosabb ítéletet hozott egy vádlottal szemben a nő kérésére. Ezért a bírónő a férjen keresztül másfél millió forintot kapott, állítja a portál, amely azt is tudni véli egy tanúra hivatkozva, hogy a férj ezereurónyi vesztegetési pénzt a Vörösvári úti McDonald'sban vett át.