Unatkozott, ezért eljárt lopni

2018.07.16. 14:39

R. Attila 46 éves konyári lakos több alkalommal utazott Debrecenből Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe, ahol közintézményekbe tört be. A férfi a betörésekből készpénzt, fényképezőgépet, számítógépeket és egyéb értéktárgyakat zsákmányolt. A rendőrök július 12-én fogták el, írja a police.hu

A férfi gyanúsítotti kihallgatása alatt beismerő vallomást és elmondta, hogy nem szeretett otthon ülni, ezért inkább utazgatott és ahol éppen leszállították a vonatról, – mert menetjegyet sohasem váltott - ott keresett egy óvodát vagy egy iskolát, ahová este betört. 

A gyanúsított azt is elmondta a rendőröknek, hogy a hét közintézményből eltulajdonított értéktárgyakat a debreceni piacon eladta és az azokért kapott pénzt elköltötte. A rendőrség a gyanúsítottat őrizetbe vette.