Államosítják a budavári Dísz tér melletti telket

2018.07.16. 16:12
A Kossuth tér példája alapján az önkormányzattól az államhoz vándorol a budai palotanegyed egy része, az indoklás szerint így hatékonyabban fejlesztheti a területe a kormány, áll egy most benyújtott törvényjavaslatban.

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter Parlamenthez benyújtott javaslata szerint a jövőben kiemelt budapesti fejlesztésnek számítanak azok az állami vagy európai uniós forrásból finanszírozott fejlesztések, amelyeket a kormány rendeletében kiemeltté nyilvánít, írja az MTI. A törvénytervezet megalkotja a kiemelt nemzetközi sportesemény fogalmát is: ezek pedig a kiemelt érdeklődésre számot tartó sportesemények.

A javaslat szerint egy a magyar állam százszázalékos tulajdonában álló nonprofit gazdasági társaság feladata lesz a kiemelt budapesti fejlesztések előkészítése. Két konkrét fejlesztést is megnevez: a Budapest Diákváros - Déli Városkapu Fejlesztési Programot, valamint a Budai Vár megújítását. A tervek szerint a dél-pesti és észak-csepeli fejlesztési területen valósul meg egy atlétikai stadion a hozzá kapcsolódó létesítményekkel, Xtrém néven egy szabadidőpark és egy evezősközpont, valamint a diákváros.

A törvény emellett a Budai Palotanegyed és környezete megújításához és hatékony fejlesztéséhez szükséges keretek lefektetésére is javaslatot tesz. Ez az indoklás szerint megteremti annak lehetőségét, hogy a terület méltó megjelenését biztosító fejlesztési beruházások koordinálására hatékonyabb legyen. Ahogyan a Kossuth Lajos tér törvényi rendelkezéssel a törvényhozás gondozásába került, úgy ugyanezt indokolt és szükséges megtenni a budai Várnak a Dísz tértől a királyi palotáig elhelyezkedő területére vonatkozóan is - szerepel az indoklásban. A javaslat egy felülépítmény nélküli fővárosi önkormányzati telket vonna az állami tulajdon körébe.