Kőbánya döntött, lebontja a Bihari utcai önkormányzati házat

2018.06.21. 15:36 Módosítva: 2018.06.21. 15:43

Hiába tiltakoztak és tüntettek ellene, a fideszes többségű kőbányai képviselő-testület csütörtökön a Bihari utcai önkormányzati lakóház elbontásáról döntött.

A házban lakók érdekeit képviselő jogvédők szerint sem szociális, sem gazdasági szempontból nem éri meg lebontani a 73 önkormányzati lakásos épületet, tekintve, hogy ez egy lakható épület, amit 2005 és 2011 többszáz millió forintból újított fel a kőbányai önkormányzat. Abban a szervezet is igazat ad Kőbányának, hogy a házban lévő függőfolyósokat fel kellene újítani, de ez olcsóbb lenne, mint lebontani az egész házat. Az AVM a csütörtöki képviselő-testületi ülésen a képviselőknek is kiosztott egy elemzést, ami szerint a Bihari utca 8/C felújítása 20.6 millió forinttal kevesebb költséggel jár, mint a bontás.

Az önkormányzat egészen máshogy számolt, Kovács Róbert polgármester május végi sajtótájékoztatóján arról beszélt, nagyjából 1-1,2 milliárd forintért lehetne felújítani a bérházat, Elmondása szerint 600 millió forintba kerülne az épület rendbetétele, és további 400-600 millió forintot kellene szánni a lakások felújítására.

Az AVM szerint "még inkább felelőtlen döntés a bontás akkor, ha tekintetbe vesszük azt a társadalmi költséget, amit az önkormányzati lakásállomány jelentős csökkenése jelentene egy olyan kerületben, ahol már így is sokkal több rászoruló család van, mint szociális bérlakás."

Az AVM olyan Bihari utcai családokat képvisel, akikkel soha semmilyen gond nem volt, az önkormányzat mégis együtt kezeli a problémás, hátralékkal rendelkező lakókkal. Hat olyan család van, akik hiába fizették a bérlakásuk bérleti díját rendesen, az önkormányzat nem hosszabbított velük szerződést. Ha ezt megtette volna, akkor törvényi kötelessége lett volna másik önkormányzati lakást biztosítania a bontás esetén.

A kőbányai polgármester korábban megígérte, hogy minden ott lakóval személyesen fog leülni tárgyalni a következő hetekben. Az AVM pedig jelezte, hogy ha az önkormányzat megkezdi a Bihari utcai családok kilakoltatását, akkor azt polgári engedetlenséggel, élőlánccal próbálják majd megakadályozni.

A Bihari utcáról írt korábbi riportunkat itt lehet elolvasni.