Toroczkai nem áll le, most a Magyar Időkben ekézi a Jobbikot

2018.05.28. 06:16 Módosítva: 2018.05.28. 09:43

Toroczkai László a kormányközeli Magyar Időknek adott interjút, és ebből úgy tűnik, lényegében háborút indított a párt ellen. Ásotthalom polgármestere, akit korábban Vona Gábor emelt be a pártba, nemrég alulmaradt az pártelnökválasztáson, ezután viszont teljesen szembement a párt vezetésével. Belengette, hogy kilép, és új szervezetet alapít, végül platformalapításba fogott, de erről a Jobbik vezetése hallani sem akart, és fegyelmi eljárást indított ellene. 

Toroczkai a mostani interjújában sok mindent állít, a fontosabb mondataiból szemezgetek:

  • „A (fegyelmi) bizottságban többek között Szabó Gábor édesapja és Vona Gábor testőre ül. Ön szerint mire számíthatok?” (Szabó Gábor a párt igazgatója, egyben az egyik legbefolyásosabb figurája – a szerk.)
  • „Tíz évvel ezelőtt volt már egy platform a Jobbikban, Novák Elődék alapították, akkor semmi baj nem volt vele, még jelenlegi elnökségi tag is tartozott ahhoz a platformhoz. Most, mielőtt az elnökség döntött, be sem hívtak, meg sem hallgattak arról, hogy mit is szeretnénk."
  • Rá kellett jönnöm, hogy van egy belső kör, akik minden döntést meghoznak, és én soha nem kellettem ebbe a körbe, mert sosem bíztak bennem annyira."
  • A Jobbik vezetése arra sem volt képes nyolc év alatt, több milliárd forint költségvetési támogatásból, hogy felépítsen egy televíziót, főleg úgy, hogy párton kívüli támogatók is akadtak volna."
  • cigány–magyar együttélésről": Ezen a téren a zéró tolerancia híve vagyok. Ha kell, akkor a lábuknál fogva kell a saját cigány közösségük előtt végigvonszolni és bedobni a rabomobilba, és hosszú időre, a három csapás elvét alkalmazva vagy akár súlyosbítva kivonni őket a cigány társadalomból."
  • Az interjúban nekiment Radnai László kommunikációs igazgatónak. 
  • De miért nem hagyja ott a Jobbikot? Erre azt válaszolta: Ezt a politikai közösséget nem Vona Gábor teremtette meg, nagyon sok embernek benne van az élete, többek közt ez enyém is, és ezt nem könnyen akarjuk odaadni azoknak, akik elkezdtek szembefordulni azokkal az elvekkel, amelyeket mi a kezdetektől vallottunk." 

Véleménye van? Kommentelje a cikket alább: