Molnár Zsolt visszavette a széket Kunhalmi Ágnestől

2018.05.24. 22:42

A szocialista párt belügyeit még figyelemmel kísérő olvasóink számára jelentjük, hogy ismét Molnár Zsolt lett az MSZP budapesti elnöke. Ezt meg is erősítette a Népszavának Hiller István választmányi elnök.

Az MSZP-ben ugyebár tisztújítás zajlik, mivel az április 8-i, szocialisták számára dicsőségesnek nem mondható szereplés után lemondott Molnár Gyula pártelnök és a komplett elnökség.

Molnár Zsolt, aki tavaly nyáron nyilvánosan került konfliktusba Botka Lászlóval (amikor Botka kollaboránsokról és árulókról beszélt), 2014-ig volt budapesti elnök, és a mostani győzelme nem mondható bombameglepetésnek. A szocialista politikus ugyanis egyedül indult a posztért.

Molnár Zsolt a Zoom.hu-nak azt mondta a szavazás után, hogy a budapesti MSZP első és legfontosabb célja a 2019 őszi önkormányzati választásokra való felkészülés. "Az áprilisi fővárosi eredmények megmutatták, hogy itt van esély a Fidesz leváltására, ennek pedig a legszélesebb szövetségi politikával nyithatunk majd utat."

A jelenlegi budapesti elnök, Kunhalmi Ágnes ugyanis az országos elnöki tisztségért indul, és itt szeretné legyőzni Tóth Bertalant.