Magasabb pozíciót kap a távozó főrendőr

2018.05.22. 06:18

Pénteken derült ki, hogy távozik Papp Károly országos rendőrfőkapitány. Az Index úgy tudja, Papp magasabb pozícióba kerül, a Belügyminisztériumban kaphat pozíciót, ez áll a távozása hátterében. Őt egyébként Balogh János váltja a kapitányi poszton. 

A Terrorelhárítási Központ (TEK) vezetői szintjén is komoly változás van. Több, egymástól független forrásból is úgy tudjuk, hogy leváltották a TEK főigazgatójának, Hajdu Jánosnak a helyettesét, Bodnár Zsoltot. Rendvédelmi forrásokból úgy tudjuk, Bodnárnak nem a TEK-en belül, hanem a Belügyminisztériumban volt "ellenlábasa", ez áll a távozása hátterében.  

A TEK középvezetői szintjén is történtek változások, több középvezető távozott. Napokkal ezelőtt megkerestük ez ügyben a TEK-et, de a kérdéseinkre nem kaptunk válaszokat. 

Úgy tudni, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat vezetésében is váltás lesz, miután a szervezet jelenlegi vezetője, Kovács József a honvédelmi minisztérium államtitkáraként folytatja a jövőben.  

Cikkünk megjelenése után válaszolt a TEK is a megkeresésünkre. Ezt írták: "A Terrorelhárítási Központ (TEK) 2010-es megalakulása óta döntően változatlan szervezeti felépítéssel, ugyanakkor folyamatosan változó felderítési és elhárítási környezetben végzi munkáját. Ez indokolt bizonyos átalakításokat, ami érintett szolgálati területeket, és eredményezett vezetői változásokat. Bodnár Zsolt r. dandártábornok úr más szolgálati területen, nem a TEK állományában folytatja munkáját."