Figyelmeztették a választási irodát, hogy leállhat a honlapja

2018.04.26. 12:18

Már a választási informatika előzetes átvizsgálásánál figyelmeztették a Nemzeti Választási Iroda vezetését, hogy nagy terhelés esetén kockázatos a frissen fejlesztett Választás.hu működtetése, az NVI mégis az új portállal indult neki az országgyűlési választásnak, értesült a 24.hu.

Emlékezetes, hogy a választás napján a túl nagy forgalom miatt összeomlott a választási tájékoztató portál, ami ezután kilenc napig csak csökkentett módban volt elérhető.  A honlap teljesen független a szavazatok hivatalos összeszámlálásához és a mandátumok megállapításához használt Nemzeti Választási Rendszertől, amely jól működött.

A választási honlap már április 6-án is leállt, mert „nem várt rendszerhiba jelentkezett”. Emiatt meg kellett hosszabbítani az átjelentkezések határidejét, sokan ugyanis az utolsó pillanatban döntötték el, hogy mégis szavaznának, de nem tartózkodnak majd a bejelentett lakhelyükön. 

Az NVI 2017-ben adott megbízást a választások hivatalos honlapjának továbbfejlesztésére a Webtown Kft.-nek. Szakértők szerint a Választás.hu problémája az volt, hogy a portál egy Java alapú rendszerre épült, amelyen memóriaproblémák léphettek fel a hirtelen terhelések nyomán, írja a 24.hu.