Hetek óta keresik a villanyszerelőt, aki utoljára egy vállalkozóval találkozott

2018.04.23. 05:38

Az 52 éves Mácsik Zoltán március 31-én tűnt el azok után, hogy találkozóra indult É. I. győri építési vállalkozóhoz, aki azt ígérte neki, rendezi tartozását, kifizeti az elvégzett munkájáért járó díjat. 

Azóta az előzetes letartóztatásba került É. I.-t már nem emberrablással, hanem emberöléssel gyanúsítják a rendőrök. Csakhogy Mácsik Zoltánt azóta sem találják. A Blikk szerint pedig az ikrényiek félnek. Ikrényben vásárolt fel ingatlanokat É.I.

Mácsik Zoltán
Mácsik Zoltán
Fotó: RTL Klub

A helyiek elmondása szerint néhányuknak valóságos pokollá tette az életét a győri vállalkozó: É. az évek során lassan szinte az egész környéket felvásárolta, alig maradt birtok, ami ne az ő tulajdonába került volna. „A nemleges választ nem szívesen fogadta el. Volt olyan, aki elutasította, de abban nem volt köszönet! Elég annyi, hogy borzasztóan nehéz ember! Bármire képes volt csak azért, hogy megszerezze valaki telkét, és odahordhassa a szemetét!" – magyarázta a Blikknek É. I. egy másik szomszédja.

A vállalkozó a telkei­t egy­be­nyitotta, majd egy egész seregnyi tanyasi állatot tartott ott. Később azonban a helyiek elmondása szerint egy hatalmas gödröt ásatott a területen, hogy az el nem égethet­ő lomot oda temesse el. 

Mácsik Zoltán, bár a munkát elvégezte a vállalkozónak, a fizetését nem kapta meg. Végül egy benzinkútra beszéltek meg egy találkozót, ám a szakember hollétéről azóta se tud senki semmit. A rendőrök megtalálták Mácsik Zoltán kisbuszát. Az ügyet még rejtélyesebbé teszi, hogy egy másik, É. Imrével szintén kapcsolatban álló villanyszerelőnek is nyoma veszett.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport