Egy képviselővel bővülhet az LMP frakciója

2018.04.20. 19:55

Pénteken vette át megbízólevelét Szabó Szabolcs, aki az Együtt jelöltjeként legyőzte Németh Szilárd Fidesz-alelnököt Budapest 17. választókerületében (Csepel-Soroksár).

Szabó erről egy hosszú közleményt adott ki, amelyben a jövőjéről is ejt néhány szót. Mivel az Együtt nem jutott be a parlamentbe, sőt, a szervezete ebben a formában megszűnik, kérdés, hogy Szabó függetlenként folytatja a parlamentben, esetleg csatlakozik egy frakcióhoz.

"Az Együtt elnökségének tudtával és a véleményük kikérésével nekem most egy olyan frakciót kell találnom, amely befogad, és amely részeként erősen és határozottan tudom képviselni a jövőben is a választóim érdekeit, egyben pedig küzdeni tudok a NER ellen" - írta Szabó. A képviselő a kétségét is megosztja: "bármelyik frakcióba is ülök be, a többi párt szimpatizánsai felteszik majd a kérdést: miért nem a mi pártunk frakciójába ültél?"

A képviselő ugyanakkor tisztázza, hogy csak olyan párt frakciójának lesz a tagja lenni, amelyik visszaléptette a jelöltjét a javára, "hiszem mi közösen nyertük meg a választást Csepelen és Soroksáron.

Olyan párt frakcióját tudom csak választani, amelyik tagjaként hozzájárulhatok annak az új pólusnak a kiépítéséhez, ami az Együtt célja volt hosszú ideje.

Szabó javára visszalépett először a Momentum jelöltje, de a Momentumnak nincsen frakciója. Pár nappal a választás előtt Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP-Párbeszéd jelöltje jelentette be a visszalépését, ám ő nyomatékosan nem jelezte Szabó támogatását az ezt deklaráló Facebook-posztjában, az MSZP-Párbeszéd vezetése viszont Szabót támogatta. Végül az LMP-s Tenk András is jelezte, hogy visszalép Szabó javára.

És ez utóbbinak azért van jelentősége, mert minden arra mutat, hogy Szabó az LMP-frakcióban fogja folytatni. Szabó ugyanis új pólus építéséről ír a közleményében, és ugyanezt a tervet említette Szél Bernadett LMP-társelnök is az Indexnek adott interjújában. Szél azt is megjegyezte, hogy az Együtt egyes politikusai felé is nyitni szeretne az LMP.

Szabó azt írta: "engem nem mozgat sem a fizetés, sem a pozíció. Csak a csepeli és a soroksári választók, meg az ország sorsa érdekel. Kis türelmet kérek még mindenkitől, amíg a jövőmről felelősen nyilatkozni tudok."

Vagyis bár Szabó közleményében nincs kimondva a szándéka egyenesen, némi politikai logikával kimondhatjuk: Szabó a jövőben az LMP-frakcióhoz csatlakozik, amely így 9 főre bővülhet majd.