16 ezer forintra büntettek egy lányt, mert a buszon fagyizott

2018.04.19. 12:24 Módosítva: 2018.04.19. 13:33

A Facebookon terjedt el az a történet, hogy egy érvényes bérlettel rendelkező lányt, Anitát 16 ezer forintra büntettek a BKK egyik járatán, mert fagyizott, ezért a 24.hu rákérdezett az esetre a közlekedési vállalatnál. 

A BKK szerint jogos volt a büntetés, hiszen a szabály szerint

Tilos a járműveken, valamint a metróhálózat, a HÉV és a fogaskerekű utasforgalmi területein fagylaltozni, ételt és italt fogyasztani, és csomagolatlan vagy nem visszazárható csomagolású élelmiszerrel, itallal utazni.

Aki pedig ezeket nem tartja be, köteles pótdíjat, büntetést fizetni. 

Az alappótdíj összege most 16 ezer forint, de ha az utas a helyszínen vagy két munkanapon belül fizet, akkor csak 8 ezer forintot kell fizetni. Az étkezési tilalommal az a célja a BKK-nak, hogy a védje az utasok ruhájának, poggyászának és a járművek tisztaságát.

Azt is megírta a BKK, hogy az ellenőrök senkit nem büntetnek meg, aki nyári kánikulában vagy rosszullét miatt vizet iszik, vagy ha éppen cukorbeteg, és néhány falatot eszik.

A BKK szerint az ellenőröknek nincs mérlegelési joguk, ha egy utast kizárnak az utazásból járművön történő étkezés, italfogyasztás miatt, pótdíjazási eljárás alá kell vonniuk őt, ahogy ezt a BKK üzletszabályzata előírja. Azt ajánlják, ha olyan ételt, italt vásárolnak, amit nem tudnak elcsomagolni, azt még a megállóban fogyasszák el.