Béremelésért tüntetnek az egészségügyi dolgozók a Kossuth téren

Image uploaded from iOS
2018.03.24. 14:50

Hiába mondja azt a kormány, hogy jelentősen emelte a béreket az egészségügyben, a valóságban a dolgozók még mindig túl sokat dolgoznak túl kevés pénzért és a szakma elhagyásán gondolkodnak - ezt mondták a felszólalók a Független Egészségügyi Szakszervezet Kossuth téri tüntetésén szombaton. A tüntetésre viszont alig pár száz ember ment el.

A gazdaság állítólag virágzik, de az egészségügy pusztul - ezt mondta a tüntetésen Dr. Soós Adrianna, a 2011-ben alakult FESZ elnöke. Azt mondta, a szakszervezet felmérése szerint

az egészségügyi dolgozók 96 százaléka elégedetlen a béremeléssel, hiába mond mást a kormányzati propaganda.

Soós szerint csak a dolgozók 30 százaléka, az orvosok és a diplomás ápolók kaptak nagy béremelést, a többi dolgozó nagy részének továbbra is nettó 120 ezer forint az alapbére. A mentők, ápolók 80 százaléka állítólag gondolkodik azon, hogy elhagyja a szakmát. A szakdolgozók mellett pedig a kórházakat üzemeltetők, karbantartók, sofőrök, étkeztetésben dolgozók közül sokan már 10 éve nem kaptak béremelést. Pedig, mondta a szakszervezet elnöke, a kormány erre akár most is költhetne, hiszen látszik, hogy más célokra nagy összegeket különít el. 

A dolgozóknak nemcsak a fizetéssel van problémája, hanem azzal is, hogy a munkaerőhiány és elvándorlás miatt a még az egészségügyben dolgozóknak rengeteget kell dolgozni, sokszor az előírt maximum heti 72 órának akár a dupláját. Emellett pedig sok dolgozó még másod- vagy harmadállást is kell vállaljon, hogy el tudja tartani a családját. Emiatt sokan alig látják a társaikat, gyerekeiket, az egyik szakápolónak például az egyik szónok szerint azt mondta a kisfia a minap:

Anya, olyan jó lenne, ha beteg lennék, mert akkor velem is olyan sokat lennél, mint a betegekkel a kórházban.

A felszólaló orvosok, szakápolók szerint emellett az is szörnyű, hogy az egész egészségügyi rendszer állapota folyamatosan romlik, alapberendezésekre nincs pénz, túl sokat kell használni a műszereket, ezért azok hamar tönkre mennek, sokszor már nincs pénze egy-egy osztálynak vécépapírra vagy gumikesztyűre.

Image uploaded from iOS (2)
Fotó: Huszti István / Index

Azt viszont minden szónok megemlítette, hogy sajnálatosan kevesen vannak a tüntetésen. Dr. Soós Adrianna szerint ennek egyrészt az az oka, hogy a Facebookon reggel elindult egy kampány, amely szerint elmarad a tüntetés. De azért is vannak kevesen, mert sokan most is dolgoznak, vagy az egészségügyben, vagy valamilyen mellékállásban, sokan már külföldön vannak vagy elhagyták a szakmát, sokan pedig félnek a kórházakban uralkodó "hűbéri rendszer" miatt.