Oltásellenes apa: Kizárólag az orvosok felelősek a babánk haláláért

ao 6872
2018.03.22. 16:41
Az emberöléssel vádolt L. Csaba meghallgatásával folytatódott a magyar oltásellenes-mozgalom legnagyobb hírnökének pere csütörtök reggel. A laposföld- és chemtrail-hívő férfi feleségével azért áll a bíróság előtt, mert öt évvel ezelőtt meghalt a házaspár hathetes kisfia. A vád szerint a baba agyvérzést kapott, mert nem kapta meg a kötelező K-vitamint, és nem vitték időben orvoshoz, amikor sugárban hányni kezdett. A vádlott szerint az orvosok sorra hibáztak, ezért halt meg a gyereke.

L. Csaba és felesége a csütörtöki tárgyaláson a bíró második felhívására sem jelent meg a Budapest Környéki Törvényszék tárgyalóteremben, végül késve, hangos köszönéssel érkeztek meg.

A vádlott – aki alapítója az Oltáskritikus Életvédők Szövetségének, akik szerint a vakcinák kártékonyak, sőt életveszélyesek és daganatot okozhatnak – újra felidézte azt a napot, amikor hathetes kisfia agyvérzés miatt meghalt. 2012 decemberében L.-ék lakhelyén fűtési problémák voltak, ezért kis időre egy ismerősük fogadta be őket. 2013. január 1-jén a másfél hónapos csecsemő rosszul lett, sírt, míg végül délután többször sugárban hányni kezdett. A vádirat szerint a család vendéglátója orvost akart hívni a gyerekhez, az anya viszont ezt nem engedte a férje beleegyezése nélkül, ezért felhívta a távollévő apát, L. Csabát, aki megtiltotta, hogy orvost hívjanak. Mivel a gyermek állapota késő estére sem javult, végül kihívták az ügyeletet. A hathetes gyerek a kórházban halt meg egy héttel később.

L. Csaba szerint az ügyeletes orvos, a mentősök és a kórházi dolgozók a hibásak

A csütörtöki tárgyaláson L. Csaba bírói kérdésre azt mondta, nem volt ott feleségével, amikor a baba rosszul volt, ő közben otthon a saját házukon dolgozott. Bár telefonáltak neki, hogy siessen haza, mert a gyerek hány, ő még befejezte otthon a csempézést, végül két és fél órával az utolsó, harmadik hányás után érkezett meg. Azt állította, a baba egyáltalán nem volt olyan rossz állapotban, csak "diszkomfort-környezetben volt", amikor végül az ügyeletes orvos – akit a vádlott korábban "Brünhilda-hölgyeménynek" nevezett – megérkezett. A csecsemő a vád szerint ekkor már többször hányt, és sápadt volt. 

A baba koponyavérzése a vádlott szerint az ügyeletes orvos miatt alakult ki, aki túl erősen nyomkodta a baba fejét, amikor a fejvénájába akarta beadni az infúziót. L. Csaba szerint az orvos szétdurrantotta a baba két fejvénáját, majd azt mondta, hogy kicsi a véna, ezért nem tudja neki beadni az infúziót. A vádlott azt állítja, inkább a tű volt túl nagy, és felkészületlennek nevezte a kiérkező ügyeletes gyerekorvost.

"A törvény szerint az embernek joga van ahhoz, hogy érzései legyenek, intuíció legyenek, és legjobbat akarja a gyerekének" – mondta a férfi. Ezért nem érti, miért vádolják azzal, hogy akadályozta az orvosokat az ellátásban. Ő azt kérte, hagyják a gyerekét, majd ők a feleségével saját felelősségre beviszik a kórházba. A vádlott sérelmezte, hogy az ügyeletes doktor azzal fenyegette őket, hogy kihívja a rendőrséget és a gyámhivatalt, miután a férfi belejavított az ügyeletes orvos papírjaiba, mert szerinte az rosszul írt fel egy adatot.

Később két mentőautó is kiérkezett, akik a csecsemőt betették a mentőautóba, majd a vádlott szerint becsapták az ajtót, és nem hagyták, hogy a gyerekével legyen. Felemelte a feleségét, hogy ő belásson a mentőautó ablakán, de nem bírta el, ezért inkább a telefonjával próbálta felvenni, mi történik bent az autóban. A rendőri jelentésben ezzel szemben az állt, hogy L. Csaba aznap este ütötte, rúgta az autót. A vád szerint azt is akadályozták a szülők, hogy a mentő elvigye a kórházba a kisbabát, de a hatályos törvényeknek megfelelően az újszülöttet mégis elvitte a mentő, kórházba került. 

Törvény szabályozza azt, hogy cselekvőképtelen beteg, cselekvőképtelen kiskorú, mint például L. Csabáék kisbabája esetén az orvosi ellátás és a védőnői egészségügyi szolgáltatás sem utasítható vissza. A hatályos magyar törvények határoznak arról is, hogy a kezelőorvos a kötelezettsége teljesítése érdekében szükség esetén a hatóságot is bevonhatja (1997. évi CLIV. törvény).

A vádlott azt is kifejtette, hogy további ok lehetett a csecsemő halálában, hogy a kátyus út miatt a mentőautó a kórházba menet egy nagyot zökkent, ekkor a kisbaba tarkója beütődött a hordágyba. 

L. Csaba szerint tehát az ügyeletes orvos hozzá nem értése, a kiérkező mentősök felkészületlensége, és a mentőautóban beütödőtt fej miatt alakult ki a babánál agyvérzés, nem pedig

a K-vitamin hiánya miatt, ami a későbbi jegyzőkönyvben állt.

L. Csaba szerint a kórházban a baba hangosan és életerősen felsírt, ezért szerinte akkor már biztosan jól volt. Azt állítja, a feleségével ő csak oda akart menni megnyugtatni a babát, de a kiérkező biztonságiak ezt megtiltották. A vádlott nem engedte az orvosoknak, hogy gerinccsapolást, koponya CT-t és röntgenvizsgálatot végezzenek el a gyereken, mert nem látta ezeknek az vizsgálatoknak az értelmét. Az orvosok mégis elkészítették a CT-t, ami végül kimutatta az agyvérzést a babánál.

"Eközben a baba folyamatosan sírt, értetlenkedve, hogy hol vagyunk, mi ez a bánásmód, mi van már, mit képzelünk, hogy mi így magára hagyjuk" – mondta a vádlott. Később ez a sírás a férfi szerint egy velőtrázó ordításba ment át, mint akit kínoznak. Mikor megkérdezte, mit csinálnak vele, az orvos "gunyorosan azt válaszolta: most már alszik."

A vádlott azt állította, a kórházban olyan gyógyszereket adtak a babának, amiket egymással nem lehet keverni, és szerinte ezért került kómába a kisfiú. 

Az orvosok az újszölött szerveire pályáztak

Ezt mondta L. Csaba 2014-ben, egy évvel kisfia halála után az áltudományos műsorairól ismert VNTV interjújában

"Megölték a kisfiamat. Elrabolták és megölték. Kivégezték. Brutálisan. És úgy, hogy semmi jogi következmény nem lehet rájuk nézve. Sőt, még talán próbálják a felelősséget ránk tolni.

Szervkereskedelem. (...) Benne vagyok a témában, hogy az egészségügyi ellátórendszer kapcsán milyen tömeges visszaélések vannak. De nem hittem volna, hogy csecsemőt kivégeznek a szerveiért" – fogalmazott az interjúban L. Csaba.

Erről a csütörtöki meghallgatásán is beszélt. Azt állítja, az orvosok azt mondták, hogy miután a babát lekapcsolják a gépekről, gondolkozzanak el azon a szülők, hogy a baba szerveit, köztük a szívét is adományozzák oda, de ők ebbe nem egyeztek bele.

L. Csaba azt is mondta, ma már nem úgy gondolkodik, ahogy a 2014-es interjújában, teóriáját a szervkereskedelemről ma már nem tartja fent. A vádlott az eljárás megszüntetését kérte, mert nem érti, miért állnak feleségével bíróság előtt, de a bíró ezt a kérelmet elutasította.

Az említett TV-interjúban a férfi még azt is mondja, a másfél hónapos gyerek a szilveszter éjszakai tűzijátékoktól és petárdáktól nem tudott aludni, így másnap, január 1-jén – a gyerek halála napján – nagyon fáradt volt. Feltételezése szerint a vendéglátói romlott étellel kínálhatták meg a feleségét, ami az anyatejjel bejuthatott a kisbaba szervezetébe, aki ettől folyamatosan visszaköpte az anyatejet. A vendéglátók erőltették rá, hogy hívjanak orvost, akit tipikus napközis tanárnak nevezett, aki arra szakosodott, hogy kiossza a szülőket. 

L. Csaba az interjúban

A VÉRZÉKENYSÉG OKAKÉNT A BÁRIUM-MÉRGEZÉS LEHETŐSÉGÉT IS TUDNI VÉLTE, AMI A CHEMTRAIL-REPÜLŐGÉPEK KÖVETKEZTÉBEN KERÜLHETETT A LEVEGŐBE.

A chemtrail egy népszerű összeesküvés-elmélet, ami szerint a repülőgép maga után húzott kondenzcsíkjai mérgezők és az emberi egészségre károsak. Az interjút azóta törölték, de valaki feltöltötte a Youtube-ra, és bárki megtalálhatja.

Gyerekéletet követelt a szülők mulasztása

Az ügyész reagált a vádlott vallomására, beszédében kiemelte, fontos, hogy az igazságügyi szakértők szerint az agyvérzés K-vitamin hiánya alakult ki, de azt mondta, a halál bekövetkezte és a K-vitamin mulasztás között van egy lényegesebb rész:

ha a csecsemő sugárban hány, ott nagy veszély van.

Az orvosok szerint ha már az első hányás után szakellátást kapott volna, esélye lett volna a túlélésre. L. Csaba viszont megtiltotta az anyának, hogy orvosi segítséget kapjon, és a kiérkező orvosokat is hátráltatta munkájuk elvégzésében. Az ügyész szerint ezért szándékos emberölés a vád az oltásellenes szülők ellen.

Vitaminhiány miatt kapott agyvérzést a baba

A házaspárnak eddig három gyereke született, a középső kisfiú halt meg. A vádirat szerint L.-ék második gyermeke 2012 novemberében legálisan otthon született. A kisfiú akkor nem kapta meg a kötelező és szükséges K-vitamin adagot, a szülésnél a szülők szerint se a bába, se a gyerekorvos részéről sem merült fel, hogy be kellene adni ott és akkor a K-vitamint, ők pedig nem tudtak ennek szükségességéről. A bába és az orvos tanúvallomása ennek ellentmond, a vádirat szerint az újszülöttgyógyász tájékoztatta a szülőket a vitaminok szükségességéről. A K-vitamin elsősorban a vérzékenység megakadályozása miatt fontos az újszülötteknek.

Ha ennek beadását elmulasztják, az súlyos esetben agyvérzéshez, gyomor- vagy bélrendszeri vérzéshez is vezethet a babáknál.

Ezt azoknak az újszülötteknek, akik egészségügyi intézményben születnek, a szülés után rögtön beadják, majd otthon a szülő adagolja havonta.

A később meghalt kisfiú egy szegedi születésházban jött világra, születése után egyszer látta orvos, háromhetes korában, aki – mivel a szülésnél ez nem történt meg – pótlásként be is adta neki a kötelező és szükséges K-vitamin adagot. (A következő adagot egy hónappal később kellett volna megkapnia a gyereknek, de addigra halott volt.) A másik kötelező újszülöttkori vitamint, a D-vitamincseppeket sem kapta meg a kisfiú, és bátyja sem, az apa szerint azért, mert éppen hiánycikk volt.

A tárgyalássorozat júniusban folytatódik tanúmeghallgatásokkal. Az ügyről és a korábbi tárgyalásról itt írtunk bővebben.

(Borítókép: Ajpek Orsi / Index)