Ultimátumot adtak a kormánynak a diáktüntetők

Image uploaded from iOS (1)
2018.01.19. 16:29

Több ezren tüntettek az oktatás modernizálásáért a Kossuth tér mellett, az Alkotmány utcában. Az érkező tömeget a hangosbemondón a harmadik keresztutca felé irányították, később a Honvéd utcáig ért el a tömeg. Az esőben ácsorgó tömeg túlnyomórészt diákokból állt, de felnőtteket is lehetett látni. A színpadról az első beszéd arról szólt, hogy mi még fiatalok vagyunk, és nem felejtettünk el gondolkodni". Olyan iskolát szeretnénk, ahol ez meg is marad, kiélhetjük a kreativitásunkat, nem veszítjük el az identitásunkat, megmarad a kritikus gondolkodásunk, és

nem hiszünk el mindent, amit a plakátokon látni,

mondta. A szónok idézte Szent-Györgyi Albertet, aki 1936-ban azt írta az iskoláról, hogy az 12 év szabadságvesztést, és ugyanennyi kényszermunkát jelent. "Nem akarunk túlterhelt, szorongó gyerekek lenni, és ez az ország csak akkor jut valamire, ha a mai fiatalság megfelelő oktatást kap".

Egy harmadéves egyetemista következett, ő azt mondta, már több százezer forint diákhitele gyűlt össze. Nagy taps fogadta azt a megjegyzését, hogy a diákokat nem hitellel és röghözkötéssel kell Magyarországon tartani, hanem valódi lehetőségekkel. 

Az egyik szervező, a Független Diákparlament tagja arról beszélt, hogy a 2012-es diáktüntetésekkel is sikerült meghátrálásra kényszeríteni a kormányt. Szerinte ez most is sikerülni fog. Azt követelte, hogy az első diploma mindenkinek legyen ingyenes.

A tüntetésen ugyanaz a korosztály beszélt, mint akik nézték őket, úgyhogy jól érezték a ritmust, rövid, pörgős beszédek voltak, a szónokok kérdezgették a tüntetőket, akik nagy elánnal kiabáltak vissza a szónokoknak.

Nagy ovációt kapott az a szekszárdi diáklány, aki arról beszélt, hogy minden tanár azt kéri, hogy csak egy órát foglalkozzanak az ő tárgyával, és ebből az lesz, hogy éjfélig tanulnak. Eleve fáradtan érnek haza, túlterheltek a diákok, nincs idejük az őket érdeklő dolgokkal foglalkozni, mondta

Nem a tanulással van a baj, hanem azzal, hogy ez az idő olyan dolgok magolásával megy, amire az életben semmi szükségük nem lesz. Közben pedig nem tudnak foglalkozni a számukra fontos tárgyakkal,

jelentette ki. Hasonlókról beszélt az utána következő diák, azt mondta, hogy

nem lógni akarunk, hanem tanulni,

de értelmes dolgokat.

Több beszédben is szó volt arról, hogy az iskolákban

megszűnt a szólásszabadság,

sem a diákok, sem a tanárok nem mernek beszélni, mert tartanak a következményektől. A tömeg egyszer csak "nem félünk-nem félünk" skandálásban tört ki.

A kormány egyébként azzal érvel, hogy van fórum a párbeszédre, például az Országos Diákparlament. Az egyik szónok szerint azonban itt is működik az elnyomás. Színpadra szólították ezután Bradánovics Bendegúzt, akit az egyik ilyen diákparlamenten leintettek, mert túl kritikusan szólalt fel. Ő éppen külföldre készül, és arra biztatta a tüntetőket, hogy álljanak ki a jogaikért.

Aztán a moderátor vette át a szót, és Petőfit idézett: "Jegyezd vele az égre Örök tanúságúl: Habár fölűl a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr!"

Ezután a tömeg azt kezdte skandálni, hogy

a víz az úr, a víz az úr, a víz az úr.

A moderátor eztán bejelentette, hogy meghívták Balog Zoltán minisztert, és elkezdték megkeresni, hogy megérkezett-e. Mivel nem látták, elkezdték skandálni, hogy 

ki nem ugrál, Balog Zoltán hej, hej.

Ekkor mindenki elkezdett ugrálni. Az ez után következő szónok, Békés Gáspár azt mondta, nem 18 éves korban kapcsolják fel a felelős állampolgár kapcsolót (a választójoggal), az ennél fiatalabb embereknek is van véleményük, és ezt ki is nyilvánítják. Amíg nincs demokrácia az oktatásban, addig nincs demokrácia a társadalomban, mondta.

A tüntetés egyik fő nyertese az utcában lévő egyik kávézó, mindenki oda járt száradni, vizelni, és persze sokan ittak is valamit, főleg a szülők, jelentette tudósítónk. A moderátor a tüntetésen többször is adományokat kért, kiemelte: '"em áll mögöttünk sem Soros György, sem Simicska Lajos, civilek vagyunk. 

Volt perecárus is, sőt, tudósítónkat megtalálta Bíró Ica, a Metal Lady, és azt kérte, hogy csináljon róla egy fotót, a tömeggel a háttérben. 

Beszélt egy tanár is abból az iskolából, ahol szégyenfalra tették az intőt kapó diákokat. Úgy konferálták fel, hogy felszólalt a jogsértés ellen, ezért majdnem kirúgták, de ő nem hátrált meg. A tanár, Balla István bejátszotta a World is yours című számot, majd elmondta Martin Luther King "Van egy álmom" szónoklatának saját átiratát. Aztán jött egy "semmit rólunk nélkülünk skandálás."

A tüntetésen többször elhangzott, hogy ne ma tanárok ellen vannak, mert ők is csak az elnyomó rendszer áldozatai. A tüntetés eléggé elhúzódott, mondhatni unalomba fulladt a sok szónoklattal, este 6 körülre az eredeti létszám felére-harmadára csökkent a létszám. Ezután olvasták fel a diákok követeléseit, 12 pontot. Ezek között szerepel például, hogy

  • általánosban heti 25, középiskolában heti 30 órára csökkentsék az óraszámot
  • töröljék el a 0. órákat
  • ne rekesszék ki a 18 éven aluliakat az oktatásból
  • ne növeljék a tanév hosszát
  • az iskola neveljen kritikus polgárt
  • állítsák vissza a 2011-es felsőoktatási keretszámokat
  • legyen szólásszabadság az iskolákban
  • legyen névtelen tanárértékelő rendszer, aminek az eredményei nyilvánosak

A demonstráció vége felé "mi vagyunk a jövő"-t skandáltak a tüntetők jó hosszan, feltartott, világító képernyőjű mobiltelefonokkal. 

A tüntetés legvégén pedig bejelentette Gyetvai Viktor, hogy  elvárják a kormánytól, hogy teljesítsék a követeléseiket. Január 31-ig várnak jogszabályi garanciát erre. "Garanciát, garanciát", hangzott a skandálás. Ha nem kapnak garanciát az összesre, akkor

folytatni fogjuk a közös kiállást, veletek együtt, mert nincs hova hátrálnunk,

jelentették be. "Folytatjuk", és "nem maradunk csendben" skandálás következett.

Nem akarunk zombik lenni

„Fiatalságunk siralmasan nagy része telik a felesleges anyagok túlrészletezésével, nem akarunk agyonhajszolt zombik lenni” – ez volt olvasható a demonstráció beharangozójában. A megmozdulást középiskolások, illetve a Független Diákparlament szervezte, amelyet a Friedrich Ebert Alapítvány mellett magánszemélyek is támogatnak, köztük Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója. A további tudnivalókról itt írtunk hosszabban.

A szervezők szerint ez nem kormányellenes tüntetés, aki ezt állítja, az egy egész generációnak mondja azt, hogy semmi szükség rá. A szervezők azt kérték, hogy aki teheti, ezen a napon ne menjen iskolába. Az oktatási jogok miniszteri biztosa az Indexnek azt mondta: ha a szülő igazolja a hiányzást, a diákot semmilyen retorzió nem érheti ezért. Akik nem mentek ma iskolába, azok közül többen egy budai helyiségben gyűltek össze, hogy miket mondtak, azt itt foglaltuk össze.