Van olyan miniszter, aki négy év alatt négyszer cserélt szolgálati autót

DBELO20110209007
2018.01.18. 17:18

A kormány nyilvánosságra hozta két miniszter és hat államtitkár fizetését és egyéb juttatásait, szúrta ki a HVG.hu. Milliós fizetés, szolgálati autók, hivatali lakások és egyéb juttatások járnak a politikusoknak.

Balog Zoltán, az az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetője 1,1 millió forintos fizetést kap, amihez tavaly még kapott 200 ezer forintnyi cafetériát is, illetve képviselőként további 224 ezer forintot havonta. Továbbá 2015-től lecserélte Skodáját egy Volkswagen Multivanra.

Balog államtitkáraként Hoppál Péter 997 ezer forintot keres (plusz képviselőként 224 ezer), illetve jár neki a 200 ezer forintos cafetéria, egy 63 négyzetméteres lakás, valamint egy Skoda Superb. Kollégája, Soltész Miklós hasonló juttatásokat kap a tárcától, viszont ő egy 2017-es Skodával jár.

A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkáraként Tállai András is megkapja a havi bruttó 997 ezer forintos fizetését, illetve a képviselőknek járó 224 ezer forintot és a cafetériát. Szolgálati kocsija is van, amit viszonylag gyakran cserél (a jelenlegi parlamenti ciklus alatt használt már egy 2011-es és egy 2015-ös évjáratú Skoda Superbet, amit idén egy 2017-esre cserélt), valamint kapott egy 97 négyzetméteres hivatali lakást is. 

Kontrát Károly a Belügyminisztérium parlamenti államtitkáraként a fentiekéhez hasonló fizetést kap, bár a tavalyi éves nettó cafetéria juttatása csak 150 ezer forint volt. Neki is jár egy 86 négyzetméteres hivatali lakás és Skoda Superb is, amint pont olyan gyakorisággal cserélget, mint Tállai.

Tállai András és Pintér Sándor
Tállai András és Pintér Sándor
Fotó: Kovács Attila / MTI

Nagy István államtitkár (Földművelésügyi Minisztérium) fizetése sem marad el a többiekétől, neki is van egy 57 négyzetméteres hivatali lakása és már ő is a harmadik Skodáját fogyasztja. A 200 ezres cafetéria mellé azonban 2017-ben kapott még 400 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt is. A szintén FM-államtitkár V. Németh Zsolt hajszálra ugyanilyen juttatásokat kap, azt leszámítva, hogy az ő hivatali lakása 62 négyzetméteres.

A földművelésügyi miniszter Fazekas Sándornak is elérhetővé vált a vezetői juttatása, ami 1,1 millió plusz 224 ezer forintot keres havonta. A 200 ezres cafetéria és a 400 ezres Erzsébet-utalvány is megvan, ráadásul ő a legnagyobb autócserélő, ugyanis már négyszer váltott 2014-től: használt 2011-es, 2015-ös, 2016-os és 2017-es Skoda Superbet is.

(Borítókép:  Beliczay László / MTI)