Itt a legújabb balos választási lista

GettyImages-464758027
2017.12.15. 09:03
Az Együtt megalkotta a konkrét javaslatát, hogy indulhatna a baloldal a választáson jövőre. Minden pártnak lehetne külön listája, és a nyerhetőnek ítélt körzetekben visszalépnének egymás javára. Több tucat körzetben viszont így eleve lemondana a győzelemről a baloldal. A koncepcióban a külön listákat támogató Gyurcsányék, illetve a szocialisták igényeit is figyelembe vették, de az MSZP és Karácsony Gergely alapvetően közös listát akar.

A Fidesz a választási rendszer átalakításával komoly feladványt adott a sokszínű baloldalnak. Hiszen az egyfordulós rendszerben a baloldali pártoknak előre, a választások előtt meg kell egyezniük a 106 választókerületben állított jelöltekről.

A megegyezés egyelőre nincs láthatáron, hiszen az MSZP, a Párbeszéddel és Karácsony Gergellyel kiegészülve a közös listás koncepciót támogatja: vagyis azt, hogy mindenki induljon egy közös listán, akárcsak 2014-ben. A végét annak láttuk, Fidesz-kétharmad, de a szocialisták szerint (feat. Karácsony Gergely) a külön listás indulás politikailag, matematikailag még rosszabb konstrukció.

A DK és az Együtt viszont éppen ezt a külön listás rendszert javasolja: induljon külön listán az MSZP (a Párbeszéddel), a DK és az Együtt, a 106 körzetben pedig koordinálnak, nem indulnak egymás ellen a pártok. A dolog hátulütője - mint majd látni fogjuk -, hogy így előre le kell mondania baloldalnak több tucat körzet megnyeréséről. Itt írtunk a koordinált indulás előnyeiről és hátrányairól.

A történet most új szakaszba lépett, ugyanis az Együtt kidolgozott egy konkrét javaslatot a választókerületek elosztásáról, és ebben az eddig felmerült MSZP-s és DK-s igényeket is igyekeztek figyelembe venni. Ezt a javaslatot Juhász Péterék elküldték, elküldik most a baloldali pártok vezetőinek, még az LMP-nek és a Momentumnak is, amely szintén beszállhat majd a koordinációba.

A javaslat az Indexhez is eljutott, röviden összefoglaljuk a lényegét, a keretesben pedig megmutatjuk, részletesen hogy nézne ki a körzetek elosztása. Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem egy végleges helyzet, nem megállapodás, hanem csak egy koncepció, amelyet ezért mutatunk be, hogy lássuk, hogy nézne ki a gyakorlatban az, amelyről Szigetvári Viktor és amúgy Gyurcsány Ferenc is állandóan beszél. A lényeg a következő:

  • Az Együtt külön listán indulna, és 66 körzetben koordinálni az MSZP-vel és a DK-val.
  • A maradék 40 körzetben mindenki indíthatna jelölteket, így mindenkinek összejönne a listaállításhoz szükséges törvényi feltétel (27 körzetben kell jelölt, 9 megyében és Budapesten is egy-egy).
  • Az Együtt 15, a DK 24, az MSZP pedig 26 választókerületet kapna. Itt a koordinációban résztvevők nem indulnának egymás ellen.
  • Az Együtt például magának kéri a következő körzeteket: Budapest 1. (Belváros-Várnegyed) - Juhász Péter, Budapest 6. (Ferencváros-Józsefváros) - Baranyi Krisztina, Budapest  8. (Zugló) - Szigetvári Viktor, Baranya 2. (Pécs-Komló) - Berkecz Balázs, ezen kívül Miskolcon, Kaposváron, és Nyíregyházán egy-egy körzet.
  • Itt elég pikáns, hogy Szigetvári egy zuglói körzetet kérné, ahol Karácsony Gergely a polgármester (itt az MSZP-s Tóth Csaba indult és nyert 2014-ben). Karácsonnyal azóta szakított az Együtt, méghozzá élő adásban.
  • A DK például a következő helyeken indíthatna saját jelöltet (ezt Gyurcsányéknak már jelezték is): Budapest 2. Újbuda, Budapest V. (Terézváros és Erzsébetváros), Budapest 12. (Újpest), ezen kívül Székesfehérváron, Dunaújvárosban és Salgótarjánban is.
  • Az MSZP 26 körzetben indulhatna egyedül, például itt: Budapest 7. (Angyalföld), Budapest 9. (Kőbánya), Budapest 10. (Óbuda-Békásmegyer), Budapest 15. (Pestszenlőrinc), Budapest 16. (Pesterzsébet), ezen kívül Pécs, Miskolc, Ózd, Székesfehérvár, Nyíregyháza egy-egy körzete, illetve mindkét szegedi körzet.
  • Veszprémben a független Kész Zoltán indulását javasolják. A többi 40-ben egymás ellen indulna mindenki (ezekről a körzetekről tehát lemondana a baloldal)
  • Ha az LMP és a Momentum is beszáll a koordinációba, arra is megvan a javaslata az Együttnek.
  • Az LMP javára mindenki visszalépne 5 körzetben, például itt: Budapest 4. (II. kerület) - Ungár Péter, Pest 2. (Budakeszi) - Szél Bernadett, Tolna 1. (Szekszárd) - Hadházy Ákos
  • A Momentum javára pedig 4 körzetben lépne mindenki vissza.

Így osztanák el a 106 körzetet

1. 15 egyéni választókerületben az Együtt egyedül kíván indulni, és saját jelöltjeink a támogatására kéri a baloldali, liberális és zöldpártokat: Budapest 1. (belváros) Juhász Péter, Budapest 6. (Ferencváros–Józsefváros) Baranyi Krisztina, Budapest 8. (XIV. kerület) Szigetvári Viktor, Budapest 13. (Mátyásföld–Zugló) Vajda Zoltán, Budapest 17. (Csepel–Soroksár) Szabó Szabolcs1, Baranya 2. (Pécs–Komló) Berkecz Balázs, Békés 4. (Orosháza) Bod Tamás, Borsod-Abaúj-Zemplén 1. (Miskolc) civil jelölt, Hajdú-Bihar 3. (Debrecen) Kosztin Mihály, Pest 1. (Érd) Komáromi Zoltán, Pest 5. (Dunakeszi) Vargha Nóra, Pest 9. (Nagykáta) Fejes Györgyi, Somogy 1. (Kaposvár) Kerepesi Tibor, Szabolcs-Szatmár-Bereg 1. (Nyíregyháza) Lövei Csaba, Veszprém 3. (Tapolca–Ajka–Sümeg) Molnár Tibor.

2. 24 egyéni választókerületben a DK egyéni jelöltjeit támogatják: Budapest 2. (Újbuda), Budapest 4. (II. és III. kerület), Budapest 5. (VI. és VII. kerület), Budapest 11. (Újpest), Budapest 12. (Újpalota–Újpest), Budapest 14. (X. és XVII. kerület), Bács-Kiskun 3. (Kalocsa), Békés 1. (Békéscsaba), Fejér 2. (Székesfehérvár), Fejér 4. (Dunaújváros), Győr-Moson-Sopron 1. (Győr), Győr 5. (Mosonmagyaróvár), Hajdú-Bihar 2. (Debrecen), Heves 3. (Hatvan), Jász-Nagykun-Szolnok 2. (Jászberény), Komárom-Esztergom 2. (Esztergom),  Komárom-Esztergom 3. (Komárom), Nógrád 1. (Salgótarján), Pest 2. (Budakeszi), Pest 7. (Vecsés), Pest 11. (Dabas), Somogy 4. (Siófok), Tolna 2. (Dombóvár), Zala 2. (Keszthely).

3. 26 egyéni választókerületben mi az MSZP egyén jelöltjeinek támogatását javasolják: Budapest 3. (XII. kerület), Budapest 7. (Angyalföld), Budapest 9. (Kispest–Kőbánya), Budapest 10. (III. kerület), Budapest 15. (Pestlőrinc), Budapest 16. (Pesterzsébet–Kispest), Baranya 1. (Pécs), Békés 3. (Gyula), Borsod-Abaúj-Zemplén 2. (Miskolc), Borsod-Abaúj-Zemplén 3. (Ózd), Borsod-Abaúj-Zemplén 4. (Kazincbarcika), Borsod-Abaúj-Zemplén 6. (Tiszaújváros), Csongrád 1. (Szeged), Csongrád 2. (Szeged), Fejér 1. (Székesfehérvár), Győr-Moson-Sopron 2. (Győr), Hajdú-Bihar 1. (Debrecen), Heves 1. (Eger), Jász-Nagykun-Szolnok 1. (Szolnok), Komárom-Esztergom 1. (Tatabánya), Pest 8. (Szigetszentmiklós), Szabolcs-Szatmár-Bereg 2. (Nyíregyháza), Szabolcs-Szatmár-Bereg 6. (Nyírbátor), Vas 1. (Szombathely), Veszprém 4. (Pápa), Zala 1. (Zalaegerszeg). 

4. Veszprém 1. (Veszprém) egyéni választókerületben Kész Zoltán független képviselőjelöltet támogatják.

Így néz tehát ki a javaslat, amelyet az Együtt képvisel, és amelyből a külön listás megoldás Gyurcsánynak is biztosan megfelel. A labda tehát az MSZP-hez és Karácsony Gergelyhez kerül, hogy meggyőzze a többieket, miért jobb mégis a közös lista.

Az Együtt a javaslatában közli, hogy amennyiben az MSZP nem kíván együttműködni egyéni választókerületi koordinációban, "akkor ezt a 2018-as kormányváltás esélyének feladásaként fogjuk értékelni". És ebben az esetben az Együtt minden körzetben elindul.

A külön lista azt jelentené, hogy minden lista külön részesülni az állami támogatásban - ez sokszorosa értelemsezrűen annak, amit egy közös lista esetén kapnának a pártok. Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy ha létrejön ez a koordináció e koncepció szerint, mindenképp lesz több tucat olyan körzet, 31-40 (a pártok számtól függően), ahol minden párt tudna indulni, ezeket viszont matematikailag lehetetlen megnyerni. Ezeket eleve feladná a baloldal.

FRISSÍTÉS!

A DK a külön listát a támogatja, az egymás ellen indulást nem

Molnár Csaba, a DK alelnöke pénteken közleményben reagált a javaslatra. "A Demokratikus Koalíció egyetért az Együttel abban, hogy véget kell vetni az időhúzásnak és azonnal meg kell állapodni mind a 106 egyéni körzetben a demokratikus ellenzék jelöltjeiről." Az Együtt konkrét javaslatáról azt írta, hogy azokról szerintünk tárgyalásokon kell megállapodni. "Álláspontunk szerint minden körzetben egy ellenzéki jelöltnek kell állnia a Fidesz jelöltjével szemben, ezért nem támogatjuk az Együtt azon javaslatát, mely szerint 40 választókörzetben a demokratikus ellenzéki pártok egymás ellen indulnának."

Az MSZP nem akar 40 körzetről lemondani

Az MSZP szerint "nem mondhatunk le eleve 40 körzetről és az ott élő, változást akaró emberekről egyetlen párt vagy pártvezető túlélése érdekében sem, mert ez esetben 2022-ig Orbán Viktor és haverjai fogják tovább fosztogatni hazánkat kormányzás helyett" - írták a közleményükben. "A kormányváltásra a legjobb esély pedig közös miniszterelnök-jelölttel, 106 közös egyéni jelölttel és közös listával van. Ez nem az MSZP vesszőparipája, ez matematika; egyszerűen ilyen a választási rendszer. Minden más stratégia a Fideszt erősíti."

Nyitókép: Universal History Archive/Getty Images Hungary

 

Folyamatosan frissülő grafikonunkon 2014-től láthatja a pártok támogatottságát a választásra jogosultak körében. Megnézheti a mérések eredményeit pártonként, közvélemény-kutató intézetenként és átlagolva is.