Az LMP, a Momentum és az Együtt is kint lesz a Jobbik pénteki tüntetésén

2017.12.12. 14:44

Ahogy arról hétfőn beszámoltunk, Vona Gábor, a Jobbik elnöke fáklyás tüntetést hirdetett "Orbán sötét diktatúrája" ellen péntek öt órára. A hétfői parlamenti ülésen is szó volt természetesen arról az ÁSZ-vizsgálatról, amely a Jobbik kampányköltéseire irányult, és amely a Jobbik 662 milliós megbüntetésével végződött. Vona Gábor, a Jobbik elnöke azt mondta: ez is jelzi, hogy Orbán Viktor „sötét diktatúrát” épít, „korrupt zsarnok”, aki a „demokrácia redőnyét kívánja lehúzni", és ez ellen a párt pénteken az utcán is tiltakozni fog.

A Transparency International évekig kérte az Állami Számvevőszéktől, hogy a pártok önbevallásos kampányköltéseit vesse össze a "valósággal", ne csak a számlákat ellenőrizze. A szervezet eddig folyamatosan azt kommunikálta, hogy meg van kötve a keze, nem tehet ilyet. Aztán négy hónappal a választások előtt hirtelen megtáltosodtak, valószínűleg nem függetlenül a Fidesz–Jobbik-háborútól. Egyelőre nem tudja a Jobbik, miből fizeti a büntetést – már gyűjtést is hirdetett –, de azt mondják, fizetni fognak. Korábban egy párt sem kapott ilyen büntetést, pedig 2014-ben a Fidesz 2 milliárd forinttal túlléphette a kampányköltés törvényi kereteit, írtuk.

A pénteki tüntetésen való megjelenést már három ellenzéki párt is jelezte

A Momentum korábban nyílt levelet írt, amiben azt írták, ki fognak állni a Jobbik mellett, ha a párt tisztáz néhány kényes kérdést, mint például, hogy miért nem vizsgálták érdemben KGBéla ügyét, hozott-e be orosz pénzt a Jobbikba Kovács Béla, hogyan engedhette meg magának a párt több ezer plakát bérlését, majd felvásárlását, illetve üzletel-e még egymással Kovács Béla és Szabó Gábor pártigazgató? A Jobbik erre másnap egy rövid, egy-egy szavas válaszlevelet jelentetett meg közleményben.

Soproni Tamás, a Momentum alelnöke az Indexnek telefonon azt mondta, ezekre a kérdéseikre nem kaptak ugyan kielégítő válaszokat, ám ez az Állami Számvevőszékes ügy sokkal durvább és komolyabb, mint elsőre gondolták, ezért pénteken ők is részt vesznek a tüntetésen. Soproni szerint egy független igazságszolgáltatási rendszerben a végére lehet majd járni ezeknek a kérdéseknek.

Ez a helyzet sokkal komolyabb, egy korábbi kormánypárti képviselő által vezetett számvevőszék, amely korábban soha nem vizsgált meg rendesen egyetlen pártot sem, most pedig eszköz lett arra, hogy a választások előtt ellehetetlenítsenek egy ellenzéki pártot

– mondta Soproni, és hozzátette, hogy ez a mostani kiállás nem önmagában a Jobbik, hanem a demokratikus értékek melletti kiállás.

Telefonon beszéltünk Ungár Péterrel, az LMP politikusával is. Azt mondta, kint lesz az LMP a pénteki tüntetésen, hogy a pártból konkrétan kik, azt egyelőre nem tudja.

Azt gondoljuk, hogy amit az ÁSZ csinál, nem megengedhető a demokráciában. Ez kettősmérce, ráadásul ugyanannál az oligarchánál. Nem függetlenként jár el, hanem beszáll a kampányba

– mondta Ungár az ÁSZ döntésével kapcsolatban.

Az LMP egyik országgyűlési képviselője, Sallai Róbert Benedek pedig a Facebookra írta ki hétvégén, hogy szolidáris a Jobbikkal ebben a helyzetben. Hangsúlyozta, hogy nem jobbikos, nem szimpatizál a párttal, de most mégis kiáll mellettük.

demokrata vagyok, és elfogadhatatlannak tartom, hogy a Fidesz/KDNP döntse el, hogy ki indulhat a 2018-as országgyűlési választáson

– írta posztjában. Hozzátette, hogy ő személy szerint utalni is fog a Jobbiknak 5 ezer forintot. 

Nem tudom milyen szabálytalanságokat tárt fel az ÁSZ, de abban biztos vagyok: az eljárás elfogadhatatlan, és ha van tényleg 600 ezer szavazója Jobbiknak, és mind 1000 Ft-tal megsegíti most a Jobbikot, akkor a pofájába lehet vágni a Fidesznek a követelt pénzt, és büszkén nekimenni a választásoknak

– írta Sallai.

Juhász Péter az Együtt társelnöke a HírTv-ben kedd este azt mondta, nehéz döntés volt, de végül úgy döntöttek, kint lesznek a pénteki tüntetésen. Juhász szerint sincs rendben, ahogy a Jobbik plakáthelyekhez jutott, de ez ennél sokkal többről szól már. A párt Facebook-oldalán azt írja: "A kormánypárt 2014-ben épp olyan kedvezményeket kapott Simicska Lajostól, mint a Jobbik. Ha a Jobbik bűnös, a Fidesz is az, így ellene is vizsgálatot kell indítani!"

Nem mindenki tüntet

Próbáltuk elérni a többi ellenzéki pártot is, hogy megkérdezzük, kimennek-e pénteken a Jobbik tüntetésére. A Demokratikus Koalíciót és az MSZP-t is sikerült elérnünk.

A Demokratikus Koalíció jelezte, nem fognak tüntetni.

Nem tüntetünk a Jobbikkal. Kirekesztő, antiszemita, rasszista párt, amely épp ma szavazta meg Orbán Soros-határozatát a parlamentben

– írták.

Az MSZP-s Gőgös Zoltán is azt mondta az Indexnek, nem fognak kimenni tüntetni. Azt mondta, ők világossá tették, hogy az az eljárás, amit az ÁSZ csinál a Jobbikkal, az nem elfogadható, 

de azt is látni kell, hogy ugyanannak a lopott pénznek a felhasználásáról van szó. Nem gondolom, hogy a lopott pénz mellett tüntetni fogunk

– mondta Gőgös. Az MSZP-s politikus szerint a Fidesz annak idején szinte ingyen kapta a hirdetési helyeket, és valami hasonló történt a Jobbiknál is. A pénz gyökere pedig mindkét esetben ugyanaz.