Visszaveszik a Kőbányai Wolf Polgárőrségtől azt a felmatricázott autót, amivel az egyesület elnöke augusztus 8-án engedély nélkül utazott a horvát tengerpartra, miután satufékkel büntette a mögötte haladó autókat az M7-es autópályán. Erről szerda délután döntött az a közalapítvány, amelytől a Suzukit kapták a polgárőrök, és amely engedélyezhette volna a zadari utat.

Az alapítvány szerződésszegés miatt visszavonta a polgárőrség üzemben tartó jogát, azaz a kocsit nem használhatják tovább és augusztus 26-ig le kell adniuk egy meghatározott telephelyre

– mondta Tóth Béla, a Kőbánya Közbiztonságáért Közalapítvány kuratóriumának elnöke.

Az autópályán emberkedő elnökről videó is készült, amit először az RTL Klub Híradója hozott le. Az Országos Polgárőrség Szövetségének (OPSZ) elnöke a felvételeket látva pedig közlekedési szabálysértés miatt tett feljelentést a rendőrségen és vizsgálatot indított.

A Kőbányai Wolf Polgárőrség elnöke a Velvetnek múlt héten azt állította, hogy kért és kapott is engedélyt a külföldi útra, ahol egyébként „nemzetközi kapcsolatokat épített.″ A közalapítvány elnöke erről viszont nem tudott.

A kőbányai polgárőrök autóira egyébként – a szerződés szerint – szigorú szabályok vonatkoztak. Magáncélra egyáltalán nem használhatták a kocsi, de vidékre és külföldre is csak engedéllyel és csak akkor mehettek, ha az egyesülettel kapcsolatos ügyeket intézték.

A X. kerületi Rendőrkapitányság egyelőre nem bontotta fel az együttműködési megállapodást a polgárőrséggel. A Kőbányai Önkormányzat pedig az OPSZ vizsgálatának eredményére vár.