Így változik az útdíjrendszer

2015.02.01. 06:32

Mától lép életbe a rendeletmódosítás, amellyel a januárban bevezetett útdíjrendszert változtatja meg a kormány. Év elejétől számos olyan útvonal vált fizetőssé, amelyet korábban ingyenesen vehettek igénybe a közlekedők, ez pedig sok esetben komoly indulatokat szült. A legérzékenyebb pontokat aztán átgondolták még egyszer. Nézzük, mi változott február elsejével.

Mától nem kell fizetni például a repülőtérre vezető út használatáért. Itt egy mindössze néhány száz méteres szakaszra kellett kicsengetni minimum háromezer forintot, aki viszont legalább tíznapos különbséggel kétszer is használta 4-es főútnak ezt a részét, jobban járt az ötezer forintos, éves megyei matricával. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára január 22-i sajtótájékoztatóján azt ígérte, aki a próbaüzem alatt csak ezért vásárolt Pest megyei matricát, és más fizetős utat nem vett igénybe, visszaválthatja.

A nagyobb felbontású térképért kattintson ide.

Szintén lényeges kérdés volt, meddig legyen érvényes egy megyei matrica. A január elsején életbe lépett szabályozás szerint a megyehatár előtti utolsó lehajtóig jogosított az adott útszakasz használatára, mostantól viszont a megyehatár utáni első csomópontig. Az M1-es Fejér megyei, valamint az M7 Veszprém megyei szakaszai tehát a szomszédos megyék matricáival is használhatóak lesznek. Ez azt jelenti, hogy az M7-es autópályán Budapesttől Siófokig mindössze három megyei matricát kell megváltani, nem négyet.

Ideiglenesen marad ingyenes Kaposvárnál a 61-es út, Szombathelynél pedig az M86-os. Ezek ugyanis jelenleg nem kapcsolódnak autópályához, amint azonban becsatlakoznak majd a gyorsforgalmi úthálózatba, újra matricavásárlásra kötelezik a közlekedőket.

A dunai hidakra a januárban hatályba lépett rendelet értelmében két megyei matricát is meg kellett váltani. A módosításban azonban már külön kezeli a hidakat a kormány, mától teljesen ingyenesen lehet közlekedni mind az M8-as, mind pedig az M9-es hídon.

Az már korábban kiderült, hogy a Miskolcot az M3-as autópályával összekötő M30-as út várost elkerülő szakasza véletlenül lett fizetős. Azt ugyanis főútként helyezték üzembe, de rosszul jelölték a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) honlapján. Azóta ezt a hibát kijavították, aki pedig csak ezért a szakaszért vett megyei autópálya-bérletet, visszakaphatja a pénzét.

A kategóriákat tekintve szintén volt némi zűrzavar az eredeti rendeletben. Míg egy átlagos személyautó a D1-es kategóriába tartozik, addig a hétnél több személy szállítására alkalmas személygépkocsikat már a drágább D2 kategóriába sorolták. Ez a nagycsaládosokat és a mozgáskorlátozottakat is érzékenyen érinthette. Nekik a jövőben ezért kompenzáció jár majd, amelynek feltételeit áprilisra dolgozza ki a kormány.

Azok, akik januárban jogosultság nélkül használtak díjköteles szakaszokat, mentesülnek a pótdíj alól, ha február végéig éves matricát vesznek. Emellett pedig az ilyenkor szokásos, 1470 forintos szolgáltatási díjat is eltörlik a megyei matricák bevezetésével kapcsolatos ügyekben.

Vannak persze olyan kifogásolható pontjai is az útdíjrendszernek, amelyek továbbra sem változnak. Ott van mindjárt az M0-s, amely egy elkerülő út. Lényege, hogy a fővárost tehermentesítse, csökkentse az átmenő forgalmat. Ezt ugyebár korábban ingyen használhattuk, most viszont már csak az 1-es főút és az M5-ös autópálya, az M4-es autóút (4-es főút) és az M3-as autópálya közötti szakasza, valamint a Megyeri híd díjmentes, az M0 többi részére kell a matrica. Fizetős marad továbbá az M2-es, valamint a röszkei és hegyeshalmi határátkelők is díjkötelesek.

A díjfizetési rendszert egyébként sikeresnek értékeli a kormány, az első húsz napban ugyanis mintegy egymillió matricát értékesítettek. Aki tévedésből többször, vagy rossz szakaszra fizetett, esetleg időközben eladta autóját, vagy vett egy másodikat, itt találhat hasznos információkat. A módosítás miatt feleslegessé váló matricákat március 15-ig lehet visszaváltani személyesen a NÚSZ irodáiban, illetve postai vagy elektronikus úton. A matricavásárlással, fizetős és díjmentes szakaszokkal kapcsolatban pedig a nemzetiutdij.hu-n lehet tájékozódni. A rendeletmódosításhoz igazított térképek megyére bontva letölthetők többek közt a kormány honlapjáról.