Az észak-amerikai hoki

Elképesztő kapuskáosz Floridában

2015.03.04. 09:57 Ryan O'Brien

robb1000x540.jpgNem mindennapi zavar támadt a Florida–Toronto meccsen, egész egyszerűen elfogytak a Panthers kapusai, a kapusedző a kispadok mögött írta alá az egy meccsre szóló szerződését, Roberto Luongo pedig utcai ruháról öltözött vissza kapusdresszbe, hogy legyen kivel befejezni a meccset. Nem is csoda, hogy hazai vereség lett a vége, amellyel a Florida nem került közelebb a playoffhoz, a Toronto viszont december 31-e óta tartó pocsék sorozata szakadt meg azzal, hogy idegenben nyerni tudott.

Ritkán fordul elő, hogy három kapust is felemészt egy NHL-meccs, most mégis valami hasonlóra volt példa. Nézzük kronológiai sorrendben az eseményeket. Az első harmadban egy lövés nyakon találta Roberto Luongót, az első számú kapust, aki ezután cserét is kért, és az öltözőbe vonult. Jött Al Montoya, és a második harmad végéig minden rendben ment.

Aztán az utolsó játékrész 22. másodpercében Montoya saját játékostársával, Brian Campbellel ütközött és a második számú kapus is megsérült. Ebből a helyzetből egyenlített amúgy Nazim Kadri révén a Toronto. Mivel nem volt több kapus, így Montoya maradt a jégen, a szenvedését a negyedik percben egy kisebb szünet enyhítette. A Florida kispadján ekkor nagy tanácskozás kezdődött, hogy mi legyen.

Aztán olyan történt, ami ritkán szokott, Rob Tallas, a csapat kapusedzője – aki Luongo sérülése után biztos, ami biztos beöltözött – előbb az erre a célra rendszeresített, egynapos, 500 dolláros szerződést írt alá a kispadok mögött, majd arra készült, hogy beáll a hátralévő percekre. Tallas 2005-ben védett meccsen utoljára, akkor is az osztrák bajnokságban, az NHL-ben 2001-ben állt legutóbb a ketrec előtt. A vezetőség közben Luongóval kezdett el egyezkedni, hogy ugyan öltözzön már vissza erre a pár percre.

Végül az utóbbi mellett döntött az edzői kar, és míg Luongo készült, Montoya kénytelen-kelletlen visszaállt a kapuba. Pechjére ekkor jött a Toronto mindent eldöntő gólja, így az utolsó kilenc percre visszatérő Luongo már csak asszisztálni tudott a Panthers hazai vereségéhez. A 41 éves Tallas végül egynapos szerződésével a padon fejezte be a meccset. Hasonló eset történt vele 2013-ban is, de most sem kapott lehetőséget a bizonyításra. A Florida újabb vereségével maradt kétpontos hátrányban a Boston mögött a playoffot érő keleti nyolcadik helyért folytatott harcban.

Címkék: sport nhl florida panthers

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr57239611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása