Amikor az ingatlanos mobilon zaklat és ráadásul még béna is

2015.09.01. 15:50

Felhívta az édesanyámat a mobilján egy ingatlanos a Homexpress nevű cég Bercsényi utcai részlegéből, hogy szeretne neki egy nagyszerű ingatlanos ajánlatot tenni, mert hallotta, hogy eladta a lakását.

Mondta neki anyukám, hogy fogalma sincs, miről van szó, és abban az utcában, amit megnevezett, nincsen lakása, sőt, egyáltalán semmilyen lakást nem árul. Az ingatlanos erre folytatta, hogy jaj, összekeverte a dolgokat, és a lánya adott el a minap lakást. Na erre már édesanyám ideges lett, mert tudta, hogy egyáltalán nem adtam el a lakásom. Nem értette viszont,

honnan tudja a vadidegen, hogy van lánya, hogy ki a lánya és hogy hol lakik a lánya

(az ingatlanos a pontos nevemet és címemet idézte), és azt sem, hogy akkor mi van a lakással. Ez amúgy pont azon a napon történt, amikor az emeletünkről kiköltözött egy másik család, nagy költöztető autó állt a házunk előtt.

Mivel nem értettük, mi történhetett, visszahívtam az ingatlanost, aki azt mondta, nem érti, miért vagyok felháborodva, és miután mondtam neki, hogy újságíró vagyok és cikket írok erről az esetről, azt mondta, nem nyilatkozik.

Egy másik ingatlanos cégnél dolgozó ismerőstől viszont megtudtam, a Homexpress egyetlen módon juthatott el anyám mobiljához, a földhivatal adataiból. Azt is megtudtam, hogy gyakori módszer ez a hiénább típusú ügynököknél. Tehát a történet így zajlott:

  1. Az ingatlanos meglátta a másik lakás költöztetőjét, és megkérdezte, melyik lakásból költöznek, aki rossz ajtó számot mondott, vagy
  2. a házunkból valakivel kapcsolatban áll az ingatlanos, aki tévesen azt mondta neki, hogy költözöm (mert a valóban költöző lakókkal összekevert). Bármelyik is történt, első lépésként megtudta, hogy hívnak és hol lakom.
  3. Erre azt gondolta (és itt jön az érthetetlen rész), hogy majd amikor épp költözöm, még nincs új lakásom(?), és majd ő felhív, és majd gyorsan veszek tőle egyet(?). Azért a sok kérdőjel, mert képtelen vagyok elhinni, hogy sikeres biznisz lehet az emberek privát szférájába való ilyen mértékű bepofátlankodás.
  4. Ezért a földhivatalban vagy a Takarnet nevű online és fizetős adatbázisban megnézte, kié a lakás, és annak alapján webes nyomozással a tulajdonosokhoz ugyan nem jutott el (mert annyira azért nem ügyes, úgy tűnik), de az egyik tulajdonos édesanyjának mobilszámához igen. Ezért hívta őt a szerinte nagyszerű ajánlattal.

Anyukámnak kifejezetten ijesztő volt a történet, de az érdekes benne az, hogy bárkivel, bármikor megtörténhet. Ráadásul 

nem is feltétlenül jogsértő, ha valaki az ingatlan-nyilvánartási adatokat megszerzi, lenyomoz egy telefonszámot és üzleti ajánlattal próbálkozik.

Jogászunk szerint a földhivatalban cím alapján nem egyszerű keresni:

"Feltehetően a ti albetétetek (a társasházon belül az adott lakás) helyrajzi számát is valahogyan megtudta. Nem hiteles tulajdon lapot online lekérni ezer forint, ha a rendszer nem ismeri fel a lakcím alapján a pontos helyrajzi számot – ami nagyon gyakran előfordul –, akkor a helyrajzi szám tudakolás díja további 800 Ft. Tehát alapból 1800 Ft + az ügyintézésre szánt lótifutiba fájt neki az adat, de az ingatlanos nem hinném, hogy ennyire szórná a pénzt egy telefonszámért."

Sajnos az a reálisabb, hogy földhivatali ügyintéző ismerőse van, aki segítette

Aztán még Majtényi Lászlót, a korábbi adatvédelmi biztost is megkérdeztük, hogy vajon mennyire okés az ilyen adatkezelés. Az adatvédelmi szakjogász szabadságáról válaszolta meg e-mail-es megkeresésünket:

„Szakmai álláspontom szerint nyilvános adatbázisok adattartalma alapján is készíthetők jogsértő személyiségprofilok. Erre számos példát ismerünk. Ugyanakkor ez természetesen mindig vitakérdés. Az én álláspontom szerint a célhozkötött adatkezelés követelménye az adatbányászat illetve nyilvános adatok összekapcsolása esetén is megkövetelhető.

Én arra hajlok, hogy a leírt eset jogsértő lehet, azonban az, hogy egy esetleges perben a bíró miként ítélne, az többesélyes.

Hangsúlyozom, mivel a tényállás minden elemét nem ismerem, az ingatlanos eljárásáról nem állíthatom száz százalékos bizonyossággal, hogy jogellenes, azonban az előadottak alapján jogelenes lehet” - fogalmazott.

Összességében, ha valaki kéretlenül lenyomozza az adatait, hívogatja a mobilján, úgy tűnik, bátran teheti, még akkor is, ha idegesítő, mert ki a fene menne bele egy kétesélyes perbe egy ilyen bosszantó, zavarosban adathalászó ingatlanos miatt?