A falu, ahol minden lakó megnyerte a lottót

2017.07.27. 07:10

Sodeto egy pici falu Északkelet-Spanyolországban, amelyről jó eséllyel sose hallott volna. 2011-ben viszont a lakói rommá nyerték magukat a nagy hagyományú spanyol karácsonyi lottón, és az ezzel járó 15 perc hírnév alatt az egész világ megismerte a történetüket.

A mindössze 250 lakosú falucska összesen összesen 128 millió eurót (mai árfolyamon 39 milliárd forintot) nyert. Valójában inkább tomboláról van szó, mint lottóról, mert nem kell számokat ikszelgetni, hanem fix számokkal ellátott szelvényeket lehet venni. Mivel egy szelvény aránylag drága (200 euró körül), bevett szokás, hogy többen állnak össze a megvásárlására, sőt, hivatalosan is meg lehet venni egy szelvény tizedrészét, decimo néven, ami persze a nyeremény tizedére jogosít csak fel. A sodetóiak mindannyian ugyanabból a nyertes számból, a 58268-as szelvényből vásároltak be. A legalacsonyabb falubeli nyeremény is 100 ezer euró volt, de akadt olyan is, aki egymilliót vihetett haza.

Twitter
Twitter

A spanyol karácsonyi lottó egyébként a világ magasan legbőkezűbb szerencsejátéka, és szerves része a spanyol karácsonyi hagyományoknak, amit a magas részvételi arány is mutat. (Pár éve már külföldről is be lehet nevezni.) Ez a világ második legrégebben futó lottósorsolása, először 1812-ben rendezték meg, és még a polgárháború vagy a Franco-diktatúra se törte meg a sorozatot. Minden év december 22-én tartják a sorsolást, a tavalyi nyereményalap például 2,31 milliárd euró (706 milliárd forint) volt.

A gazdasági válság és szárazság által is sújtott térségben található kis településnek egyébként igen jól jött a nyereményözön. Az akkori állapotokra jellemző, hogy a lakók közül többen már azon gondolkodtak, hogy kihagyják a nagy nemzeti lottószelvény-vásárlást, de végül a közösségi szolidaritás miatt mégis bevásároltak: a lakókat összefogó helyi szervezet ugyanis minden szelvény után részesedést kapott, az így befolyó kis bevételt pedig aztán visszaforgatott a falu életébe.

El Greco

A legszerencsésebb falu legszerencsétlenebb lakója az a férfi, aki egyedüliként kimaradt a közös lottózásból, ezért a nagy nyereményeső közepette nem nyert egy vasat se. A görög származású filmes, Kosztisz Mitszotakisz néhány évvel korábban az akkori barátnőjével költözött a faluba, és bár nem sokkal később szakítottak, úgy megtetszett neki az ottani élet, hogy egyedül is maradt.

Ő maga nem tartja magát szerencsétlennek, amiért kimaradt a buliból, inkább igyekezett a saját javára fordítani a helyzetet, és 2014-ben dokumentumfilmet forgatott a lottó által híressé tett falujáról.

Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM