Webre költözött a gyász

2016.10.28. 16:58

November másodikán sokan emlékeznek a halottaikra, de nincs mindenkinek lehetősége ellátogatni a temetőbe, gyertyát gyújtani a sírnál. A digitális eszközökkel viszont megoldható, hogy távolról is méltó módon tudjunk gyászolni.

Az everrip.com címen elérhető emlékoldalt Schleer Tamás alapította két évvel ezelőtt. Édesapja elvesztése döbbentette rá, hogy nincs olyan digitális eszközt, amellyel gondozni tudná az emlékét. Olyan szolgáltatást hozott létre, amelyen kiválthatók az elavult, papír alapú gyászjelentések, és a távol élő rokonok is be tudnak kapcsolódni a gyászszertartásba, az emlékek felidézésébe és megőrzésébe.

A gyászolók igénylik, hogy még gyertya pislákolása is látszódjon

- fejtette ki az alapító, hozzátéve, hogy az oldal felépítése szándékosan nagyon egyszerű. Felhasználóik a 35-60 éves korosztályból kerülnek ki, és nem mindenki ért annyira a technikai dolgokhoz, hogy saját képet vágjon méretre. 

Bárki ingyen regisztrálhat egy oldalt az Everripen, és feltölthet oda három képet. Ezután az emléklapból komolyabb emlékoldal is létrehozható, amelyre több képet tudnak feltölteni a gyászolók. Ennek a szolgáltatásnak az ára évente 12 dollár. Az Everrip azt vállalja, hogy ha el is felejtik befizetni ezt az összeget, akkor sem tűnnek el az adatok, és újabb előfizetéssel ismét elérhetővé válik minden tartalom.

Bár a Facebookon is létre tudunk hozni emlékoldalt egy elhunyt felhasználó profiljából, ez csak korlátozottan működik. Például azok az unokák, akik az élete során nem léptek kapcsolatba az elhunyttal a Facebookon, nehezen férnek hozzá ehhez az oldalhoz, és nem kapnak évfordulós figyelmeztetést sem. Ezeket az oldalakat ráadásul úgy állítják be, hogy a Google keresőjében se bukkanjanak fel.

Az Everrip egy rokonra vagy ismerősre bízza az emlékoldalt, akinek vállalnia kell, hogy a megadott adatok megfelelnek a valóságnak, és az illető valóban elhunyt. A szerkesztőnek moderálási jogai is vannak, leveheti mások bejegyzéseit, ha azokat oda nem illőnek találja, és azt is eldöntheti, hogy egyáltalán ad-e hozzászólási és képfeltöltési engedélyt másoknak.

Kölcsönös előny

Temetkezési vállalkozók is segítik az Everrip munkáját, hogy több gyászolóhoz eljusson az oldal híre, és képesek legyenek online gyászjelentést írni, ne kelljen százával leveleket feladniuk a postán. Cserébe a vállalkozó jutalékot kap az előfizetésekből, és megjelenik a céges logója az emlékoldalon. Ennek praktikus okai is vannak, hiszen a család ezáltal évtizedekkel később is megtalálja majd őket, és könnyebben tud intézkedni, ha a sírhelyet meg kell hosszabbítani.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport