Jakabost sújtja csak igazán, ami nem tetszik Hosszúnak

2017.06.22. 18:40

A budapesti világbajnokság után pár nappal már kezdődik az a világkupa-sorozat az úszóknak, amelyiken olyan szabályokat hoztak, amikkel Hosszú Katinka nem ért egyet.

Nemcsak neki, Jakabos Zsuzsának is hátrányos, hogy négy versenyszámban maximálták az indulási lehetőségeket. Emellett a FINA arra törekszik, hogy egy távon minél rangosabb legyen egy döntő, ezért meghívja az úszókat. Ezzel pedig több specialista jelenik meg ebben a versenysorozatban, mint eddig.

Jakabos tavaly például az olimpia után Moszkvában hat távra nevezett be.

  • 200 pillangón győzött
  • 200 vegyesen és 200 gyorson Hosszú mögött lett második
  • 400 vegyesen pedig harmadik helyen ért célba
  • 50 gyorson és 800 gyorson pontszerző volt, előbb hatodik, utóbb negyedik.

Ezt a két számot most nem vállalhatja be a felső limit miatt.

  • A világkupán 4-5-6. helyért nem jár pont, de ha érmes, azért már pénz és pont is jár: arany 12, ezüst 9, bronz 6.

Őt is érzékenyen érinti tehát, hogy az összetett versenyben még kevesebb pontot tud gyűjteni, de eddig nem gondolkodtak azon, hogy kiálljanak Hosszú mellett. 

A vk-tól viszont szinte biztosan visszalépnek, és más versenyeket keresnek.

„Ha abból indulok ki, hogy Katinka a három vegyes mellett 200 háton is világcsúcstartó, vagyis a mindenkori legnagyobb favorit. És ott is lesz mindegyik állomáson,

az összetett első helye nem lesz veszélyben, az ezért járó pénzdíj is az övé lesz, csak nem fog akkora pontfölénnyel nyerni, mint eddig.

Zsuzsának érzékenyebb veszteség, hogy 50 gyorson a specialisták megjelenésével nem lesz akkora esélye, mint eddig volt, már a legjobb nyolc meghívott közé sem egyszerűen kerülhet be. 200 gyorson is hasonló helyzet alakulhat ki, és akkor a nyolcszázról még nem is beszéltem” – magyarázta az Indexnek a versenyző edzője, Petrov Iván.

Hozzátette, hogy Verrasztó Dávid is sokkal nehezebb helyzetbe kerül, ha a vk-szereplés mellett döntene. Mert a 400 vagy a 200 vegyes mellett 200 pillangón vagy 1500 gyorson is gyűjtögethetett volna érmeket, és persze néhány ezer dollárt. Erre most nem lesz esélye.

A mellúszóknak viszont jobb lehet a győri szakember szerint, mert ők kapnak három távot – 50, 100 és 200 -, és ha valaki valamelyik vegyesen jól teljesít, sokkal nagyobb eséllyel indulhat az összetett pontversenyben.

Az eddigi gyakorlat azt mutatta, hogy az ő három erős számuk kevésnek tűnt a számhalmozókkal szemben. A mellúszók jellemzően nem jeleskednek a saját számukon kívül másban, most a négyszámos maximalizálással ők előreléphetnek, mert három jeles mellett egy közepes eredménnyel is ott lehetnek.

Petrov a Mare Nostrumon több olyan világklasszissal találkozott, akik pozitívan értékelték a szabályváltozást. Mert fizetik az utazási költségeket, és így mindenkinek nagyobb kedve lesz megméretni magát azokon a helyszíneken, ahová eddig el sem utazott volna, így viszont a jelenlétével izgalmasabb és színvonalasabb verseny lesz. Az előfutamok hiánya persze edzésszempontból probléma, a nézőknek kevésbé, mert minimális érdeklődést mutattak.

A változtatások régóta értek - ő maga is összegezte, milyen reformokra lenne haladáktalanul szükség -, hiszen rengeteg kritika érte a sorozatot, gyakorlatilag teljes érdektelenség jellemezte a nézők, a média és az úszószakma részéről is.

Arra a felvetésre: fontolgatják-e, hogy Hosszú mellé álljanak, annyit válaszolt, ők eddig is a személyes megbeszéléseket tartották előremutatónak. És a jövőben sem változtatnak a kommunikációjukon.

Úgy gondolja, a szabálymódosítás az úszószakma és a FINA illetékes bizottságának belügye.