Máris kinevezték Kiss László utódját

2016.04.11. 13:23

Az eddig az utánpótlásban dolgozó Hargitay Andrást nevezték ki Kiss László úszókapitány utódjának.

"A legjobb tudásom szerint igyekszem segíteni a versenyzőknek és edzőknek. Ez a feladat hihetetlen felelősség, különösen most, az olimpia évében, egy hónappal az Európa-bajnokság előtt. A célom az, hogy az edzőbizottsággal együtt, velük egyetértésben vezessem a válogatottat" - idézte a MÚSZ-közlemény az MTI. Az új kapitány szeretné, ha lenyugodna a hangulat, az ugyanis senkinek nem lenne jó, ha léket vágnának a magyar úszósporton. Hargitay versenyzőként olimpiai bronzérmet, világ- és Európa-bajnokságot nyert.

Az elnökség kinevezte az új utánpótlás-kapitányt is: Petrov Iván, a győri klub vezetőedzője kapta meg ezt a pozíciót. 

Kiss László csütörtökön jelentette be lemondását, miután a Privátkopó.hu nyilvánosságra hozta, hogy két másik úszótársával megerőszakolt egy lányt a hatvanas években. Kiss börtönbüntetést is kapott a történtekért. 

Hargitay múlt héten nyilatkozott a történtekről, és azt mondta, hogy a Magyar Úszó Szövetség mindenfajta erőszakot elítél, de nem zárja ki, hogy a bizonyságát is megkapják annak, amit Kiss László állít. 

„Nagyon nagyra értékelem, hogy a Halhatatlanok Klubja nem fordított azonnal hátat az eddig általa nagyra becsült Kiss Lászlónak. Hozzátette: ugyanakkor nagyon bántja, hogy van olyan tekintélyes sportvezető, aki két-három nappal ezelőtt még dicsőítette Kiss Lászlót, a történtek után viszont már egy mondatra sem méltatta.