Órákkal egy interjú után kirúgták Urbán Flóriánt

2017.05.18. 11:45

Urbán Flórián edzőként igencsak kalandos és meglehetősen hullámzó pályafutása újabb érdekes fejezettel gazdagodott. A január óta Nagykőrösön dolgozó volt válogatott játékossal szerdán jelent meg egy hosszú és igen erős állításokat is tartalmazó interjú a Magyar Nemzetben. Majd alig pár órával később Urbánt menesztették a megyei első osztályban játszó csapatától.

Az interjúban szóba kerültek a magyar bajnokságban meglévő, Urbán szerint irreálisan magas fizetések, illetve az akadémiák problémája is, de az igazi botrányt nyilvánvalóan az okozta, hogy az edző állítása szerint megkörnyékezték a Fidesztől, és élvonalbeli kispadot ajánlottak neki, ha cserébe nem politizál a Jobbik színeiben.

Urbán Flórián
Urbán Flórián
Fotó: Bődey János / Index

Urbán annak kapcsán elevenítette fel a történetet, hogy szerinte akár ennek is szerepe lehet pályája alakulásában.

„2014-ben a Jobbik színeiben indultam országgyűlési képviselőjelöltként egy időközi választáson Újpesten. Amikor ez napvilágot látott egy magas rangú kormánypárti politikus találkozót kért tőlem egy külvárosi gyorsétteremben. Azt mondta: »Flóri, mi ez a jobbikos szerepvállalás? Te közénk tartozol. Igaz, hogy elhanyagoltunk az utóbbi időben, de ha visszalépsz a jelöltségtől, most azonnal felhívom a miniszterelnököt, és kapsz egy kispadot az NB I.-ben«.

Mit válaszolt?

Megkérdeztem, mi van, ha nemet mondok. Az volt a válasz, hogy az a jövőm szempontjából nagyon nem lenne jó. Nemet mondtam."

Urbán ezután elmondta, hogy amióta van pénz a magyar fociban, még egyetlen rendes lehetőséget sem kapott, de ő nem lesz olyan edző, aki újra és újra a politikai kapcsolatainak köszönhetően kap munkát, ellentétben egyes kollégáival.

Érdekesség, hogy Urbán Flórián 2007-ben a Felcsút SE edzője volt, így egyszerre volt Orbán Viktor edzője (játékosként) és alkalmazottja (klubelnökként).

Melyik edzőre célzott Urbán, ki az, aki a politikai kapcsolatai miatt kap újra és újra munkát?