Semmi meglepetés, Szabó László a paralimpiai bizottság új elnöke

2015.07.06. 17:45

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) rendkívüli közgyűlése a botrányok miatt lemondott Gömöri Zsolt után Szabó Lászlót választotta meg a szervezet elnökévé, de máris van olyan, aki bíróságon támadja meg az eredményt.

Szabó a 41 küldött szavazából 33-at kapott, ellenfele, Koller Sándor 3 voksot gyűjtött.

A közgyűlés még el sem kezdődött, amikor Kovács Brigitta az MPB korábbi gazdaságisa jelezte, bíróságon fogja megtámadni az eredményt. Kovács küldöttként szeretett volna részt venni, de ezt nem engedték meg neki. Kovács arra hivatkozott, hogy a Nemzetközi Látássérült Szövetség (IBSA) tisztségviselőjéként erre joga van, de az MPB szerint Kovács már nem dolgozik az IBSA-nak, ezért nem engedték be a közgyűlésre.

Gömöri június közepén mondott le, pár nappal később az MPB már tartott egy rendkívüli közgyűlést. Már azon is felmerült a tisztújítás lehetősége, de végül nem vették napirendre. Azt a közgyűlést felkérésre már Szabó László elnökölte. Akkor is sokan megkérdezték tőle, hogy indul-e majd az elnöki posztért, de erre nem adott egyértelmű választ, csak vasárnap jelentette be, hogy indul a választáson.

Szabó, aki a botrányos időszakban afféle önjelölt békebíróként tűnt fel, mögé több szervezet is beállt, az MPB nyolc tagszervezete, a Magyar Atlétikai Szövetség, a Magyar Úszó Szövetség, a Magyar Tenisz Szövetség, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége, a Magyar Szkander Szövetség, a Magyar Táncsport Szövetség, a Magyar Erőemelő Szövetség és a Magyar Hallássérültek Sportszövetsége is jelölte elnöknek.

A másik jelölt, Koller Sándor volt. Koller a kerekes székes rögbisek elnöke, és ő volt annak a Mozgalom a parasportolókért nevű csoportnak az egyik képviselője, ami feljelentés tett Gömöri és az MPB ellen.

Szabó társadalmi munkában vállalta el az elnökséget, de azt szeretné, ha az MPB-nek a korábbitól eltérően lenne külön főtitkára vagy sportigazgatója. Szabó programjában kiállt a budapesti olimpia és paralimpia rendezése mellett, a riói paralimpia válogatott kiemelt támogatását ígérte. Az utánpótlás érdekében Paralimpiai Akadémiát hozna létre, és célja, hogy helyreálljon a bizalom az MPB iránt.