Tűzoltóautóba csapódott egy kocsi a WTCC szabadedzésén

2017.06.24. 11:37

Ijesztő baleset történt a WTCC portugáliai hétvégéjének első szabadedzésén, amikor Tom Coronel Chevrolet-ja irányíthatatlanná vált, a holland pedig lassítás nélkül vágott át egy körforgalom külső ívén, majd az út szélén várakozó egyik tűzoltóautóba csapódott. Eredetileg úgy tűnt, hogy fékhiba lehetett, ám később elmondta a holland, hogy a bal első kereke szakadt ki menet közben, eltört minden rögzítőcsavar, ezért nem tudott megállni.

A videón jól látszik, ahogy egy néző a körforgalomban még pont elugrott a Chevy elől, ami aztán telibe találta a tűzoltóautót. Szerencsére a néző, Coronel és az autóban ülő tűzoltók megúszták sérülés nélkül, a kocsi viszont alaposan összetört, annyira, hogy a hétvégére már nem is tudja összerakni a ROAL Motorsport, így Coronel nem tud indulni a portugál futamokon.

Volt egy miniincidens is

8 perccel a 45 perces edzés vége előtt rövid időre meg kellett szakítani a gyakorlást, mert egy kutya futott a pályára, de hamar elkapták az állatot, így folytatódhatott minden.

Az eléggé poros utcai pályán többeknek is gondja volt a tapadással, ahogy felgumizzák az aszfaltot, későbbre némileg javulhat a helyzet ezen a téren. 

Plusz nehezítés a pilótáknak, hogy ezen a hétvégén debütál majd a dzsókerkör, a kör végi körforgalomban kell minden pilótának futamonként egyszer egy hosszabb, alternatív ívet teljesíteni, amivel megkavarodik kicsit a sorrend az amúgy előzésre nem túl alkalmas utcai pályán. Ezt szombaton volt alkalmuk először gyakorolni a versenyzőknek, a taktikát viszont majd csak az erről gyűjtött tapasztalatok alapján, könnyen lehet, hogy csak vasárnap alkotják meg.

Ami az időket illeti, a mentálisan és érzelmileg teljesen feltöltődött Michelisz Norbert futotta a legjobb időt a csapattárs Tiago Monteiro és a volvós Thed Björk előtt. A magyar pilóta ideje ráadásul majdnem 6 tizeddel volt jobb, mint a hazai pályán induló második Monteiróé.

A második szabadedzést Rob Huff nyerte a Citroënnel, 27 ezreddel előzte meg Micheliszt, a harmadik Monteiro lett.