Michelisztől az utolsó körben vették el az első helyet, a lökhárítója is leszakadt

2016.09.25. 10:11

Michelisz Norbert izgalmas futamon második lett a túraautó-világbajnokság sanghaji versenyének első futamán.

A második helyről rajtolhatott a fordított rajtrácsos futam elején, az első kanyar után az élre állt, majd Tom Chiltonnal volt nagy harcban az első helyért.

A futam közepén be kellett küldeni a biztonsági autót, Michelisz az újraindítás után az első helyen maradt, kicsit el is lépett a mezőnytől a 2017-ben is a WTCC-ben maradó Hondával.

Az utolsó körökre Thed Björk feljött rá, a hatalmas csatában egymás mellett is autóztak, az utolsó hosszú egyenesben a svéd a Volvóval végül el tudott húzni, és így megnyerte a versenyt, a magyar versenyző pedig letörött lökhárítóval, 3 tized hátránnyal ért be a második helyen.

„Nehéz megemészteni, ha a verseny több mint 90 százalékában vezetsz, mégsem tudsz nyerni. De a második helynek örülnünk kell, mert ezzel így is többet értünk el, mint amire itt számíthattunk" - írta a futam után Michelisz. Az eredmény még nem végleges, a lökhárítóját letépő ütközést a főfutam után még megvizsgálják.

A főfutamot Michelisz az időmérőn elért 9. helyről kezdte, a rajt után megelőzték, a 11. helyen autózott, és ott is ért célba, így ezúttal nem szerzett pontot, negyedik helyen áll a pontversenyben.

A következő futamokat Thaiföldön rendezik november 4-én és 5-én.