Rossi: Tudjuk nyomni Lorenzót

2015.10.10. 13:40

Alex De Angelis hatalmas balesetétől eltekintve nagyszerű volt az időmérő a japán MotoGP-n, a vb-t vezető Valentino Rossi és a második Jorge Lorenzo nagyon csatáztak a pole pozícióért. Felváltva birtokolták az első helyet, majd az utolsó pillanatban a spanyol került az élre, 81 ezrednyi előnnyel, ami minimális.

"Amikor láttam az időmet és a 46-ost az első helyen, azt gondoltam, enyém a pole, de mire a boxba visszaértem, a szerelőim azzal fogadtak, második. Jó eredmény ez is, mert közel vagyok Jorgéhoz, aki időmérőn rendszeresen rettentő erős. Az időm remek, azt jelenti, a motor javult, és 100 százalékon tudok menni vele. A cél, hogy végig nyomjam Jorgét a futamon, el is érhető" - mondta Rossi.

Az olasz lassan kezdett Motegiben, pénteken csak 8. volt az edzéseken, innen kellett felhoznia a motort. A hátsó gumival voltak problémái, szombat reggel elkezdtek dolgozni rajta, és a délutáni időmérőre szemmel láthatóan sokat sikerült előrelépniük.

Lorenzo nagyon készül, idén a pole pozícióból verhetetlen volt, kell is mennie, mert Rossi 14 ponttal vezeti a világbajnokságot. Kemény futam jön, magyar idő szerint vasárnap reggel hétkor.