Pole pozícióért és győzelemért utaztam Vila Realba

2017.06.22. 17:22

Nehezen indult a hetem, hétfőn napközben nem éreztem túl jól magam, estére pedig be is lázasodtam. Kedden és szerdán ezért kicsit elbújtam a világ elől, igyekeztem a lehető legtöbbet pihenni, hiszen a hétvégén újabb fontos állomása következik a WTCC-szezonnak, Portugáliában ráadásul győzelmi esélyekkel gurulhatok ki a pályára a Hondával. Szerencsére ma már sokkal jobban érzem magam, már kint vagyok a helyszínen, és bízom benne, hogy a hétközi betegség semmilyen negatív hatással nem lesz a teljesítményemre.

Már csak azért sem, mert ha a testem meg is fáradt, lelkiekben teljesen feltöltődtem az elmúlt hétvégén a Hungaroringen. Számomra egyértelműen az első futam dobogója volt a legkatartikusabb élmény, amelyen a második helyemnek és Tassi Attika győzelmének legalább annyira tudtam örülni, mintha én nyertem volna. A pódiumra felállva leírhatatlan boldogság lett úrrá rajtam, hirtelen legördült a vállunkról az összes teher. Hiába voltam csak beugró pilóta ebben a TCR-fordulóban, előzetesen volt bennem feszültség, hiszen hazai pályán mindig, minden körülmények között bizonyítani szeretnék, ráadásul saját csapatommal, a M1RA-val most először találkoztunk személyesen a magyar szurkolókkal. Nem is a külső, sokkal inkább a belső elvárásainknak kellett megfelelnünk.

Más érzés volt, mint az első WTCC-siker a Hungaroringen

Titkon reménykedtem egy futamgyőzelemben csapatszinten, de a realista énem inkább csak a dobogós helyezést tűzte ki célul a ránk nézve szigorodó büntetősúly-elosztás hatására is. Ennél végül milliószor többet kaptam a hungaroringi hétvégétől, Attika két győzelme fantasztikus hangulatot varázsolt a pályára. Ráadásul nekem az is megadatott, hogy a második futamon félig mozizva élvezhettem a sikerét, hiszen miközben Roberto Colciago mögött autózva igyekeztem védeni őt Jean-Karl Vernay támadási kísérleteivel szemben, mindig olyan távolságban voltam az elejétől, hogy tisztán láthattam, ahogyan Attika tör előre. Elképesztő büszkeség lett úrrá rajtam.

Kérdezték tőlem, hogy mennyiben volt más a M1RA-val megélt első hungaroringi élményem az első WTCC-s hazai szereplésemhez képest. Ugyanezzel a szóval tudnám meghúzni a differenciát a kettő között – a büszkeséggel. 2011-ben nem ezt éreztem. Még most is fel tudom idézni azt a hihetetlen izgatottságot és nyomást, ami rajtam volt akkor, hiszen nem voltam teljesen felkészülve arra a hangulatra, ami várt rám. Amikor másodikként felálltam a WTCC-dobogóra, extázisban tört ki belőlem mindez, hirtelen felszabadultam. A mostani érzés más volt, talán nem ilyen intenzív, de nagyon mélyen gyökerezett. Már pénteken az első szabadedzésen elfogott a büszkeség, amikor először beültem a M1RA-logóval díszített Hondába. Az egy nagyon érzelmes momentum volt. Aztán ahogy mentünk előre és jöttek a hétvége sikerei, ez a büszkeség egyre csak növekedett bennem. Elraktározom magamba éppúgy, mint azt a 2011-es szertelen örömöt – egy életre.

Dávid és Attika tanulmányozhatja mellettem a WTCC világát

Szezon előtt már megfogalmaztuk, hogy a M1RA-val a bajnoki címért megyünk a TCR-ben, hiszen azért versenyzünk, mert nyerni akarunk. A csapat fejlődésének gyorsasága és meredeken emelkedő íve azonban engem is váratlanul ért, ami veszélyforrásokat is rejteget. A gárda többsége fiatal, és nem találkozott még ilyen hirtelen érkező és ekkora mértékű sikerrel. Ezt pedig nemcsak elérni, hanem feldolgozni, kezelni is nehéz. Most az én feladatom, hogy egyfajta mesterséges fék legyek a rendszerben: Bári Dáviddal együtt azon leszünk, hogy az ilyenkor csábító elkényelmesedés helyett továbbra is mindenki olyan alázatosan, a fejlődés lehetőségét keresve dolgozzon, ahogyan eddig. Ez a kulcsa annak, hogy a szezonzáró abu-dzabi verseny után tényleg legyen mit ünnepelnünk.

Erről a tudatos hozzáállásról szól az is, hogy Dávid és Attika elkísért engem a hétvégi portugáliai WTCC-fordulóra. Már régóta terveztünk egy ilyen túrát, ami részben egy kis megérdemelt pihenés nekik, nagyobb részben viszont amolyan tanulmányút. Szerettük volna Attikát kimozdítani a saját közegéből, hogy testközelből figyelhesse meg a WTCC-pilótákat, hogyan készülnek, hogyan koncentrálnak. Csapatvezetőként Dávidnak is hasznos tapasztalat lesz ez a hétvége, ő is jobban beleláthat egy világbajnoki csapat működésébe, amiből a hasznos dolgokat beépítheti a M1RA mechanizmusaiba. Mindketten teljes bejárást élveznek majd a Honda-boxba, végig ott lehetnek a közelemben.

A Honda lenne a referencia a büntetősúlytól függetlenül is

Én persze nem kirándulni utaztam Vila Realba, hanem azért, hogy folytassam a Nordschleifén elkezdett „mini világbajnokságomat. Azaz, hogy a pontállással nem törődve, minden egyes versenyt úgy fogjak el, mintha azon dőlne el a vb-cím – mindegyik a legfontosabb, mindegyikből a legtöbbet kell kihozni, mintha nem lenne következő. Portugáliában húsz kilóval könnyebbek leszünk, mint legutóbb, és harminc kilóval kevesebbet nyom majd az autónk, mint a Citroënek és a Volvók. Azonban erre a pályára a büntetősúlyoktól függetlenül is azt mondanám, hogy itt a Hondának kell a referenciának lennie.

Arra alapozom ezt, hogy hagyományosan erősek vagyunk az utcai pályákon, amelyek általában szűkebbek, több lassú kanyarból állnak és nincsen rajtuk olyan egybefüggő hosszú egyenes, amelyen a végsebesség dominálna. Ilyen Marokkó és Vila Real is: tavaly Marokkóban miénk volt a pole és a pályán Honda 1-2-3-ban értünk célba, Portugáliában pedig Tiago Monteiro nyert az időmérőn és a főfutamon. Azóta ráadásul sokat fejlődött az autónk.

Debütál a joker kör, két plusz briefingünk is lesz emiatt

Vannak rossz emlékeim a 2016-os itteni versenyről, hiszen az időmérőn a Q3-ban hibáztam, a 16-os kanyar kijáratánál hozzáértem a szalagkorláthoz. Ez az egyik legfontosabb kanyar Vila Realban, mert a belső hosszú egyenest előzi meg, és egy jó kigyorsítással sok időt lehet ott nyerni. Nagyon bosszantott a dolog, mert enélkül jó esélyem lett volna a pole pozícióra, amit saját hibából elveszíteni mindig idegesítő. Most külön készültem erre a tavalyi adatokból és belsőkamerás felvételekből, mert az időmérő ezúttal is kulcsfontosságú lesz ezen a pályán.

Portugáliában szinte lehetetlen előzni, a nézők unalmas vonatozásként emlékezhetnek erre a helyszínre, és a futamok belülről sem sokkal izgalmasabbak. Körönként minimum 2-3 másodperces tempóelőny, plusz jelentős kockázatvállalás szükséges itt az előzéshez. Ennek feloldása érdekében debütál a WTCC-ben a ralikrosszból átvett joker kör – kialakítottak egy alternatív, picivel hosszabb vonalvezetést, amelyet minden pilótának egyszer teljesíteni kell a futamok során. Kíváncsian várom, hogy ez mennyire pezsdíti fel az eseményeket, de én nem számítok arra, hogy ettől hirtelen sokkal több előzés lesz. Egyelőre nem gondolkoztam a joker körhöz kapcsolódó stratégián, mert a csapat programjában két plusz megbeszélés is be lesz iktatva, amelyen ez lesz a téma.

De joker kör ide vagy oda, a hétvége jelmondata: cél a győzelem!