Nagy: Ilyen meccsem még sose volt, mint a szombati lesz

K EPA20170603044
2017.09.23. 08:32

A férfi kézilabda Bajnokok Ligája második fordulójának legérdekesebb meccse a Flensburg veszprémi vendégjátéka lesz.

A sorozat 2014-es győztese és a tavalyi bronzérmes nem először és nem is utoljára játszik a városban, de Lubomir Vranjes először találkozik korábbi csapatával ellenfélként. Hét évet töltött az északnémet város kispadján.

„Érzelmileg a mesternek lesz igazán különleges és semmihez sem fogható ez a meccs, de ha most végigfutok a kézilabdában eltöltött éveimen, és hogy milyen meccseken játszottam eddig, nem rémlik, hogy hasonló előfordult volna. Hogy az új edzőm régebbi csapata jött volna velünk szemben elég gyorsan a váltás után. Első hazai BL-meccsünk lesz a szezonban, ennek megfelelően szeretnénk jól játszani, magabiztosan. Nagyon jó a rivális, ez nem kérdés, összeszokott csapat, ettől lesz még értékesebb a győzelem” - vezette fel Nagy László, amikor a rangadóról kérdeztük.

Vranjes hitet tett a gyors támadások mellett, ezt a filozófiáját szeretné mihamarabb meghonosítani. A Celje ellen már tizenegyet láthattunk a mieinktől, ennyi Nagy szerint extrém sok lenne szombat este.

„Semmi sem lehetetlen, ha van egy jó kapusteljesítmény. A védekezésünk acélosságát már többször bebizonyítottuk. A Flensburg nagy fegyvere a gyors támadójáték, ezért nem könnyű ezzel legyőzni őket.”

Az utolsó tíz percben azt várja, hogy egy új meccs kezdődik, nem véletlen, hogy nagyon szorosan alakultak az előző körben is rangadók.

Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy az első negyedórában sem szabad lazítani, mert az is végzetes lehet. Olyan meccs lesz, amikor egy másodpercre sem szabad teret adni a németeknek.

A Flensburgban Kentin Mahé is biztosan különös érzésekkel várja a fellépést, mert jövőre a francia szélső-irányító is csatlakozik a veszprémi klubhoz.

Nagy és a nyáron igazolt norvég Tönnesen a felkészülési meccseken, hazai bajnokikon testvériesen megosztozott a játékperceken, egy félidőt ő, a másik félidőt a csapattársa kapta. Az első meccsen Celjében változott a leosztás, 45 perc jutott Nagynak, és csak negyedóra a fiatal norvégnak, akit be kell építenie a csapatba Vranjesnek. 

A 36 éves átlövő, akit a BL-edzők a posztján még mindig a legnagyobb tudású játékosnak tartanak, frissnek érzi magát, és most is arra számít, hogy nem lesz végig a pályán.

  • Jobbátlövők sorrendje:
  • Nagy László 8 pont
  • Nadim Remili (PSG) és Alex Dujsebajev (Kielce) 4-4

„Az a lényeg, hogy mindent ki tudjak adni magamból, és szerencsére frissnek érzem magam, jó állapotban és motiváltan várom a csatát” - összegzett.

A meccset 17.30-tól a Sport1 élőben közvetíti.