Nagy László: Egységesebbek vagyunk, visszavágunk a Final Fourban

2015.05.29. 15:47

Nagy László szerint a tavalyihoz képest egységesebb az MKB-MVM Veszprém, amely szeretne visszavágni a tavalyi elődöntős vereségért a német THW Kielnek a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjében.

A csapatkapitány az M1 aktuális csatornán elmondta: jobbak lettek védekezésben és támadásban, és most szeretnék legyőzni a szinte hazai pályán játszó Kielt.

Az ellenfél több mérkőzését is kielemezték, így a Mol-Pick Szeged elleni negyeddöntőket is. A német csapat sok gólt lő, és ezt meg kell akadályozni, de nehéz dolguk lesz, mondta Nagy.

Jelezte, őt nem zavarja, hogy mindig Köln a Final Four házigazdája, így a német csapatok hazai pályán szerepelhetnek.

Csapattársa, Lékai Máté kiemelte: az egész csapatnak jól kell jól játszania a hétvégén, nem lesz elég csak egy-egy játékos jó teljesítménye. Ugyanakkor végig megfelelően kell összpontosítani, és azt kell játszaniuk, amit valójában tudnak.

A Veszprém szombaton 18 órakor kezd a Kiellel, a másik ágon a Barcelona 15.15-kor mérkőzik a lengyel Kielcével. A helyosztókat vasárnap rendezik a 20 ezer férőhelyes kölni Lanxess Arénában. (MTI)