A pályán mutatkozott be az új Mercedes

bottas11
2017.02.23. 12:35
Silverstone-ban, menet közben kapták le először a világbajnok csapat idei autóját.

Négy autót mutattak be csütörtökig, sorrendben a Williams, a Sauber, a Renault és a Force India után jött az első nagy durranás, a világbajnok Mercedes új gépe.

A W08-as modellt a silverstone-i Forma-1-es pályán leplezték le, pontosabban szimplán lefotózták és lefilmezték, miközben Lewis Hamilton megtette vele az első köröket.

A hivatalos bemutatóra megérkezett természetesen a teljes csapat, a 2013 óta náluk versenyző, háromszoros világbajnokuk, Lewis Hamilton és az új ember, Valtteri Bottas.

A kocsi első blikkre nagyon hosszúnak tűnik, nincs nagy cápaszárnya - bár kipróbálják majd azzal is -, vannak viszont gyorsan elvékonyodó oldaldobozai és meredek orra. Az orrcsúcs szép, maradt olyan, mint a tavalyi. Összességében az eddig látott autók közül ez változott meg a legkevésbé az elődjéhez képest.

Bottasnak lesz nagyon új a kocsi, őt azután igazolták át a Williamstől, hogy címvédő világbajnokuk, Nico Rosberg tavalyi győzelme után pár nappal váratlanul bejelentette, mindössze 31 évesen visszavonul. Bottas csak egyéves szerződést kapott, meg kell mutatnia, mit tud, vagy a szezon végén szabadon igazolható, jelenleg ferraris Sebastian Vettel, illetve a most mclarenes Fernando Alonso is érkezhet az angol mellé.

Sziklaszilárd viszont az istálló menedzsmentje, pár napja közölték, a csapatfőnök Toto Wolffal és a társfőnök Niki Laudával is szerződést hosszabbítottak. A sikereket kettőjükhöz köti a topmenedzsment, pedig a technikai fejlődésük egy másik emberhez köthető, akit elengedtek a télen: Paddy Lowe zsinórban három vb-cím után váratlanul a Williamshez igazolt.

Wolffnak viszont valószínűleg sikerül tökéletesen helyettesítenie, a tavaly nyáron a Ferraritól távozott James Allisont, egy másik brit technikai gurut húzott be Lowe helyére. Valószínűleg olcsóbban vállalta a munkát, ráadásul éhesebb, fűtheti a bizonyítási vágy, miután az olaszoknál nem jöttek össze neki a várt sikerek.

Nem lesz könnyű dolga, ha fel akar érni Lowe eredményeihez. A Mercedes az utóbbi három évben az 59 futamból csak nyolcat nem nyert meg: 2014-ben és 2015-ben három-három, 2016-ban csak két nagydíjon nem az ő kocsijukat intették le elsőként, ami elképesztő dominancia.

Az új szabályokkal viszont ennek végeszakadhat, a kocsikat idén szélesebbre és gyorsabbra kellett tervezni, a váltás nem biztos, hogy tökéletesen sikerült, bár az új gépre nézve épp az ellenkezője juthat eszünkbe.

A W08-as külsőre nagyszerű, Paddy Lowe emberei látványra remek munkát végeztek. Érdekes, hogy a potenciál kiteljesítése már Allisonra fog várni.

Mindenképpen biztató a Mercedesnek, hogy a szinte tökéletes turbóhibridmotorjukon a szokásos fejlesztéseken kívül nagyobb változtatást nem kellett végezniük, miközben a Red Bull-lal talán legnagyobb rivális Renault 95 százalékban új motort gyártott, hogy felvegye velük a lépést.

A már bemutatott autók:

A McLarent ellátó Honda teljesen új motort tervezett, csak a Ferrari dolgozhatott a Mercedeshez hasonlóan. (A McLaren-Hondát és a Ferrarit is pénteken mutatják be.) De az rossz jel az ellenfeleknek, hogy a szintén Mercedes-motort használó Force Indiától azt nyilatkozták, ekkora fejlesztést eddig nem tapasztaltak a motorjukban, a Mercedes nagyobb revolúció nélkül is óriásit lépett előre a télen.

A Mercedes W08-ast most kamionra rakják, hogy időben odaérjen Barcelonába, a hétfőn kezdődő első kollektív tesztre, ahol az előszezonban elkezdik bejáratni.

Vasárnapig egyébként az összes istálló bemutatkozik, szombaton nem jön új autó, vasárnap érkezik a Haas, a Toro Rosso és vélhetően utolsóként a Red Bull Racing 2017-es gépe, ami a Mercedes legnagyobb kihívója lehet.