A Renault nyeri eddig a dizájnversenyt

2017.02.21. 16:06

A Williamset láttuk elsőként, hétfőn érkezett a Sauber, kedden a Renault-n volt a sor, hogy bemutassa idei Forma-1-es autóját. Ők az elsők, akik igazi leleplezést tartottak, Londonban, meghívottak előtt.

A kocsi színei változtak, a tiszta sárga helyett most a fekete dominál. A kissé villás orr látható volt már a promófotókból, de a kocsi az orra után is kifejezetten klasszul mutat, és nem csak a fényezése miatt. Van cápaszárnya is a motorházon, bár ettől nem biztos, hogy jobban néz ki, ám valószínűleg gyorsabb lesz vele.

A csapat egyik pilótája a tavalyi, Jolyon Palmer, a másik viszont olyan új, mint a kocsi, a Force Indiától igazolt Nico Hülkenberg. A tartalék az orosz Szergej Szirotkin, ő is ott állt a gép mellett.

A Renault tavaly tért vissza saját csapattal a Forma-1-be, de gyári háttérrel is elég siralmasan szerepelt, amit mindenképpen felül kell múlnia idén. Nem lesz nehéz, már ha a motorjaikkal akkorát fejlődtek, amint azt hallani lehet, illetve a kasztni is jól alkalmazkodik az új szabályokhoz.

A pilóták és a menedzsment, aminek tagja Alain Prost is, különleges tanácsadóként
A pilóták és a menedzsment, aminek tagja Alain Prost is, különleges tanácsadóként

Külsőre mindenképp rendben van, hétfőtől a teszteken bizonyíthat is.

A már leleplezett 2017-es kocsik: