Két pilótával lehet elintézni a Rosberg-ügyet

2016.12.07. 16:54

Ha minden igaz, és a Mercedes is úgy akarja, vagyis kihasználja a helyzetben lévő reklám- és píárlehetőségeket, még hónapokig találgathatjuk, hogy ki legyen Nico Rosberg utódja a Forma-1-es csapatnál.

Első felindulásból találgattunk, aztán finomítottunk a képen, és a Mercedes is előállt egy-két névvel az ügyben: éspedig Fernando Alonsóéval, akiről a csapatfőnök beszélt, és Pascal Wehrleinnel, aki már majdnem a Sauberhez szerződött, de a felek jelezték, lassítják a tárgyalásaikat. Mert ugye helyzet van, nem is akármilyen, amit meg kell oldani, és a fiatal német beültetése a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb megoldás.

Az Autosport-szakértő, évtizedeken át az F1-ben, tervezőmérnökként dolgozó Gary Anderson szerint hiba lenne a legkönnyebb utat választani, ha rajta múlna, kivásárolna valakit, és visszahívna egy versenyzőt, aki épp most vonult vissza.

Hogy ki helyettesíthetné Rosberget? Valtteri Bottas a megoldás. A Mercedesnek ki kell vásárolnia őt a szerződéséből. De mihez kezd a Williams? És ha visszahívnák Buttont még egy évre, hogy legyen a fiatal Lance Stroll mentora?

- vázolta a megoldóképletet Anderson, amikor egy olvasó mailjére válaszolt.

Bottast a minap mi is fontolgattuk, de elvetettük, mert nem elég gyors, és ehhez képest túl sokba kerülne kivenni a Williamstől. Ami ráadásul foggal-körömmel ragaszkodna hozzá, hiszen hasonló helyettest nem tud gyorsan keríteni.

Bottas a Mercedesnél, Button a Williamsben?
Bottas a Mercedesnél, Button a Williamsben?

Az, hogy Bottas menne-e a Mercedeshez, biztosra vehető, a kérdés az, hogy Button vállalná-e a folytatást, és hogy mit szólna hozzá a Williams. Utóbbit könnyebb megválaszolni: Button idén tárgyalt a Williamsszel, hogy 2017-ben náluk folytassa, de ősszel elhalt ez a vonal, és nem is tepert a szintén visszavonult Felipe Massa helyéért.

Vagyis neccesebb, hogy Buttonnak lenne-e kedve a Williams miatt maradni.

Ötletével, Anderson szerint, mindenki jól járna.

Ezzel a megoldással mindenki nyerne. Bottast végre láthatnánk egy nyerő autóban, és nem zavarnák Hamilton hülyeségei sem. A Mercedes-motoros Williams meg nagyszerű lenne Buttonnak, aki segíthetne Strollnak megvetni a lábát.

Az biztos, hogy a Williamsnek egy rutinos ember kell, mert a sokszor emlegetett Lance Stroll 18 éves, és újonc lesz a Forma-1-ben jövőre. Olyan emberre van szükség mellé, akire támaszkodhat az istálló, és támaszkodhat a tinédzser is.

Bottast a Mercedes-főnök Toto Wolff menedzseli, aki azt mondta, a finn kimozdítása a legkevésbé vonzó lehetőség neki a Rosberg utáni helyzetük rendezésére.

De ez napokkal ezelőtt volt, és jól tudjuk, ez a Forma-1.