Bezárják a Forma-1 legröhejesebb kiskapuját

2016.09.29. 10:38

A szerdai Motorsport Világtanács-ülésen döntött az FIA a Forma-1-szabályzat legnevetségesebb pontjáról is: véget vetnek a halmozott motorcserének. Ha már 2016-ra megteszik, a világbajnokság megszerzése formaság lenne Nico Rosbergnek.

A jelenlegi 21 futamos versenynaptárnál 5 motort lehet felhasználni büntetés nélkül, amennyiben a hat legfontosabb elem valamelyikét ezután egy hatodikra kell cserélni, 10 rajthelyes büntetés következik.

Hamiltonnak már a Belga GP előtt elfogyott az öt a legtöbb alkatrészből, ezért cseréltek a hatodikra, beraktak kvázi egy teljesen új motort. Meg még egyet és még egyet, azaz összesen hármat: 50 rajthelynyi büntetést szedett össze, ami miatt az utolsó helyre sorolták a startnál Spában. Ennél keményebb büntetés idén nincs, 235 rajthelynyi büntetéssel is az utolsó helyes indulás a szankció. Vagyis a két másik új motor miatt Hamiltonnak nem kellett bűnhődnie, le lehetett tudni egy versenyen, hogy aztán majd a következő futamokon beszerelhessék a Spában berakott hetedik, majd aztán a nyolcadik motort is.

2017-ben ilyen nem lesz, ugyanis az FIA közölte, megtiltja a motorok/alkatrészek felhalmozását, és ha egy nagydíjon több új motort is beszerelnek, akkor a további versenyeken

csak a legutóbbi versenyen futott motor használható büntetés nélkül.

Azaz most Hamiltont, amikor majd beteszik a hetedik és a nyolcadik motort, mindkétszer minimum 10 starthellyel kellene sújtani, a belga után még két GP-n kellene hátrébbról rajtolnia.

Hamilton versenyben maradhatott a vébéért, megmaradt az izgalom
Hamilton versenyben maradhatott a vébéért, megmaradt az izgalom

Egyértelmű, hogy így Rosberg óriási esélyt kapott volna a vb-címre, az angol meg kvázi minden reális sanszát elveszítette volna. Belgiumban az utolsó sorból startolt, harmadiknak sikerült feljönnie, de Rosberg a pole-ból simán győzött. Még két ilyen nem férne bele Hamiltonnak.

2017-ben tehát az ötmotoros szabályt valóban elkezdik betartatni, míg idén igazából csak enyhe büntetés járt érte, kvázi kijátszható volt.