Kész, ezt még Alonso sem hiheti el saját magának

2015.11.26. 16:53
Hétvégén jön az idei utolsó F1-futam, Fernando Alonsónak - és a többi meghívott pilótának is - feltette az alábbi kérdést az esemény moderátora, amire az alábbi választ kapta a spanyoltól.

És te, Fernando, hogyan foglalnád össze az évedet? És kiválasztanád a kedvenc pillanatodat?

"Nos, kemény év volt, nyilvánvalóan nagyon nehéz, egész évben szenvedtünk a sebességünk és a megbízhatatlanságunk miatt, vagyis mindenképp csak nehézségekről beszélhetek magunkkal kapcsolatban. De személy szerint úgy gondolom, szükségem volt erre. Előrelépés volt a karrieremben a két bajnoki cím után, illetve öt fantasztikus szezon után, amikben a világbajnokságért hajtottam, de második lettem. Vagyis szükségem volt valamiféle új motivációra, valamilyen új projektre, amire támaszkodhatok és amiben hihetek, mert az egyetlen útja annak, hogy újra bajnok legyek. Nagyon sokat tanultam e nehéz évadból. Élvezem, hogy a McLarennel és a Hondával dolgozhatok a japán fegyelemmel és a japán kultúra sajátosságaival. Még mindig pozitívan állok a dolgokhoz. Nagyon-nagyon boldog vagyok, és várom a következő évet, talán kicsit könnyebb lesz, mint ez, mert, amint mondtam, eredmények szempontjából ez problémás volt."

Nem viccelünk, tényleg ezt válaszolta, vagy pedig a helyszínen tartózkodó kollégák nagyon csúnyán átvernek minket.

Alonso valamiért a kedvenc pillanatát nem emelte ki, úgyhogy ezt most megtennénk helyette: napfürdőzni a Brazil GP időmérőjén, öt perccel annak kezdete után, nézni, ahogy a többiek köröznek, és próbálnak minél jobb rajthelyet szerezni, majd felszökni a dobogóra Jensonnal - oda, ahol másfél éve nem jártam -, és győzteseket imitálva integetni a közönségnek.

Csak remélni tudjuk, hogy Alonsótól a fenti monológ csupán píárszöveg - a legjobb fajtából -, és legalább ő maga nem hiszi el.

Ön szerint?

Fernando Alonso jelenleg 17. a világbajnokságban 17 futamon szerzett 11 ponttal, a legjobb eredménye egy 5. hely, a Hungaroringen. Ezen kívül egyszer szerzett pontot, 1-et, amikor Silverstone-ban 10. lett. Mindkét pontos helyezését júliusban érte el.

(És csak zárójelbe: "a két világbajnokság után" nem azt jelenti, hogy 2-3 évvel azután, hogy bajnok lett, mert 2005-ben és 2006-ban lett bajnok. "Az utóbbi öt évben küzdöttem a világbajnokságért": ebből annyi igaz, hogy 2010-ben és 2012-ben tényleg arra hajtott, de tavaly és tavaly előtt nem sokkal állt közelebb hozzá, mint az, aki ezt a cikket írta. Nem, Alonso nem "lett második" 2014-ben, hatodik lett, 2013-ban igen, 155 ponttal (bő 6 futam) lemaradva Vettel mögött.)

Hamilton beszél, Alonso érzi a csít
Hamilton beszél, Alonso érzi a csít