Fa Nándor napok óta remek széllel repeszt

2017.01.20. 13:39

Alex Thomson második helyen célba ért a Vendée Globe szóló földkerülő vitorlásversenyen. Ideje 74 nap, 19 óra, 35 perc és 15 másodperc, ami még bőven belül van Francois Gabart négy évvel ezelőtti rekordján. Thomson a célegyenesben már száguldott, inkább kivárta a dagályt, illetve a napfelkeltét a befutásra, ami így pont olyan lenyűgözőre sikerült, mint Le Cléac’h-é volt naplementében. A két versenyző közötti 16 órás különbség nem tükrözi a befutó szorosságát, a rendezőség két napja egyenesen célfotót vizionált. Maga Thomson a befutó után azt mondta, 36 órával a cél előtt látta be, hogy nem sikerülhet befognia Le Cléac’h-t, és onnantól nagyon soknak tűnt a tengeren töltött idő.

Nagyon jól jön a harmadik helyen Jérémie Beyou, akinek már csak 520 mérföldje van hátra, de az utolsó szakaszon nagyon gyenge, és nem is jó irányú szelek várják, ezért az érkezési ideje még meglehetősen bizonytalan. Mögötte viszont éles verseny bontakozott ki a negyedik helyért. Amíg a világ a két éllovas küzdelmével volt elfoglalva, addig Jean-Pierre Dick egy nyugatias kitérővel próbálkozott a jobb szelek reményében, ez azonban eddig nem jött be neki. Yann Elies és Jean le Cam is megelőzték a toronyiránt előre taktikáját alkalmazva.

hármak.PNG

Dick az egyiküket azóta visszaelőzte, de még mindig nagyjából 90 mérfölddel nyugatabbra (Kép: hármak) van náluk, a céltól mért távolságukat tekintve viszont mindössze 23 mérföld van a három versenyző között.

hármak cél.PNG

Nem teljesen világos, hogy mit művel az Egyenlítőtől északra a hetedik helyen Louis Burton. Két napja elég kacskaringósan megy, de nincs hír arról, hogy miért teszi ezt. Gyenge szelei voltak, de a jobb lehetőségek keresése semmiképpen sem indokol olyan kurflikat, mint amiket megtett.

burton2.PNG

Hozzá képest Fa Nándor maga a megtestesült célratörő erő, napok óta remek félszéllel hajózik – most éppen 13 csomós remek sebességgel – egyenesen észak felé, miközben mögötte Éric Bellion és Conrad Colman összevissza szelekkel küszködnek a dél-amerikai partokhoz sokkal közelebb.

nándipozi3.PNG

A mezőny hátsó traktusában Didac Costa és Romain Attanasio ma megkerüli a Horn-fokot. Mindketten erős, de jó irányú szélben hajóznak.