Nagy Katalin újra megnyerte a Spartathlont, a 246 kilométeres ultrafutást

2016.10.01. 07:29

Nagy Katalin másodjára nyerte meg a 246 kilométeres Spartathlon ultrafutást. A tavaly is nyerő futó sokáig az abszolút első helyért is versenyben volt, csak három férfi tudta megelőzni az Athén és Spárta között rendezett ultramaratonon. Maráz Zsuzsanna is nagyot futott, a nők között a harmadik helyet szerezte meg.

Az idei Spartathlon a szokásoknak megfelelően pénteken reggel hatkor rajtolt el. Az amerikai színekben versenyző Nagy jól bekezdett, 3 óra 22 percet futott az első maratonnyi távon, 42,2 kilométeren. Ezzel első helyen is állt a nőknél. Másodikként, 13 perces hátrányban Maráz Zsuzsanna futott ekkor.

Mi az a Spartathlon?

A Spartathlon egy ókori sztorinak állít emléket, Hérodotosz írása szerint a Pheidippidész nevű futár Athénból Spártába futott i.e. 490-ben, hogy segítséget kérjen a perzsák elleni háborúhoz. A versenyt 1983 óta szeptember utolsó hétvégéjén rendezik meg. A Spartathlont már teljesíteni is nagy dolog. A táv mellett a nap közbeni meleget, és az éjjeli hideget is bírni kell, valamint a végeláthatatlanul kanyargó szerpentineket. A szintidő 36 óra, de menet közben a szigorú részidőket is tartani kell. A Spartathlon teljesen amatőr szellemiségű, a célba érők olajágkoszorút és érmet kapnak, pénzt nem.

Nagy ezután is elképesztő iramot diktált, 80 kilométernél, Korinthosznál már csak egy férfi, Radek Brunner futott előtte. Nagy részideje fél órával jobb volt, mint tavaly, amikor pályacsúcsot ment. Maráz ekkor még tartotta a második helyet, de később az amerikai Pam Smith leelőzte.

Nemeánál, 123 kilométer után is változatlan volt az állás, Brunner volt elöl, Nagy nyolc perccel mögött a második. A női verseny eldőlni látszott, Nagynak közel egyórás előnye volt Smith-szel szemben, Maráz még 14 perccel később harmadikként haladt át az ellenőrzőponton. Az ő pozíciója is biztosnak tűnt.

A következő 30 kilométeren Nagy egyre közelebb került Brunnerhez, rövid időre az élre is állt, de nem tudott ott maradni, sőt a közel húszperces hátrányt ledolgozó Andzrej Radzikowski vette át tartósan a vezetést. Nagy éjszaka nem tudta tartani az erős tempóját, visszacsúszott abszolútban a negyedik helyre, de a nők között biztosan vezetett. A kérdés már csak az volt, megtudja-e javítani a női pályacsúcsot. Ez végül nem jött össze neki, mert lábfájdalmai miatt a táv végén már nehezen haladt, de 25 óra 23 perc 52 másodperces ideje, így is minden idők második legjobb női eredménye. Az első is az övé.

A magyar csapat a verseny előtt
A magyar csapat a verseny előtt
Fotó: Spartathlon Magyar Csapat / Facebook

Hogy a női ultrafutás a magyarok terepe, azt Maráz Zsuzsanna is bizonyította, 27:45:42-es idővel a harmadik lett.

A Spartathlon a lengyel Radzikowski nyerte 23 óra 2 perc 23 másodperces idővel, másodikként, 34 perccel később az olasz Marco Bonifiglio futott be a spártai célba. Harmadik a cseh Radek lett.

Ahogy az utóbbi években mindig, most is sok magyar indult az ultramaratonon, eredményeikről később beszámolunk.

A Spartathlon idei magyar induló

 Nagy Katalin, Löw András, Szabó Béla, Simonyi Balázs, Maráz Zsuzsanna, Márkus István, Vojnic Zelic Igor, Veress Béla, Szabó Zoltán, Kolluti Margit, Jeszenszky Péter, Sipos József, Török-Ilyés László, Vaczkó Zsolt Zoltán, Varju Máténé Edit

Löw András huszadszor vesz részt a Spartathlonon, nem sokan mondhatják el magukról, hogy ennyiszer indultak. A magyar futó tapasztalatát jelzi, hogy eddig csak egyszer nem tudta befejezni a versenyt.

A Spartathlonon negyedszer futó Simonyi Balázs dokumentumfilmet is készített a klasszikus ultramaratonról. Az Ultra című filmet az HBO és az HBO Go fogja bemutatni 2017-ben. Az előzetest már meg is lehet nézni.

Magyar célba érők abszolút eredményei:

4. Nagy Katalin

20. Maráz Zsuzsanna

32. Márkus István Öcsi

66. Varju Máténé Edit

79. Veress Béla

83. Szabó Zoltán dr.

99. Simonyi Balázs

149. Löw András

169. Török-Ilyés László

205. Jeszenszky Péter