Megállt vécézni, otthagyták a rózsaszín trikóst

2017.05.23. 20:03

A Giro d'Italia királyetapját Vincenzo Nibali nyerte egy hosszú lejtmenet végén, ezzel az első olasz szakaszgyőzelmet szerezte a századik körversenyükön. Tom Dumoulin megőrizte a rózsaszín trikóját, de gyomorproblémái miatt több mint két percet elveszített előnyéből Nairo Quintanával szemben.

000 OS8BB

Dumoulin a brutális szakasz előtt azt mondta, a szenvedés napja lesz a keddi. De aligha gondolhatott arra, hogy a gyomra miatt lesznek a legnagyobb gondjai.

A 16. etap programjába három döglesztő emelkedő került, az 1854 méter magas Mortirolo, az idei verseny legnagyobb hegye, a 2758 méteres Stelvio-hágó és a 2502 méteres Umbrailpass. Több mint 5000 méternyi volt a szintemelkedés, ráadásul nem is volt rövid a szakasz a 222 kilométerével.

stage 16 profile 670 670

A Mortirolo mindig nehéz, de most még nagyobb jelentőséget kapott, az áprilisban meghalt Giro-győztes, Michele Scarponinak dedikálták a szervezők. Sportszerű gesztusnak köszönhetően, Scarponi csapatából, az Astanából Luis León Sanchez vitte el. A hegyi trikóért harcoló Omar Fraile engedte előre az utolsó pillanatban.

Az világos volt, hogy a Movistar hegyimenőjének, Quintanának meg kell támadnia Dumoulint, hogy ha meg akarja Girót. A hátralévő szakaszokon nem is elég ledolgoznia a hátrányát, de a záró időfutamra még körülbelül másfél perc előnyt is fel kéne építenie, hogy legyen esélye a Sunweb kerékpárosa ellen.

Arra lehetett számítani, hogy a Movistar már a második helyen, a Stelvión megpróbálja felőrölni a rózsaszín trikóst, erre utalt az is, hogy több movistaros a szökevénycsoportban tekert, hogy ha kell visszamaradjon Quintanát segíteni. A kolumbiai azonban nem indított akciót, és az összetett menők közül más se nagyon.

A szakaszon az igazi izgalmak akkor kezdődtek, amikor Dumoulin hátramaradt, majd mezétől megszabadulva leguggolt az út mellett. Eleinte úgy tűnt, hogy bevárják a gyomorpanaszaival küzdő kerékpárost Quintanáék, de Ilnur Zakarin indítása után a Movistar is tempózni kezdett.

A rózsaszín trikós így egyedül küzdött az utolsó 30 kilométeren. Az Umprailpasson aztán Nibali tűnt a legerősebbnek, egy négyes csoport (Quintana, Zakarin, Domenico Pozzovivo) élén ő diktálta a tempót, majd a szökevénycsoportból elől maradt Mikel Landát is megfogta. A páros elképesztően nagyot lejtőzött, nem tudtak rájuk fölzárkózni, végül sprintben döntötték el a szakaszt. Az utolsó kanyarban jól helyezkedő Nibali volt a gyorsabb, fél kerékkel verte Landát. Quintana 12 másodperccel később, harmadikként jött be, ezzel hat bónuszmásodpercet is szerzett. 

A kérdés csak az volt, hogy Dumoulin mennyi időt veszít. A lejtő alján egész jól összeszedte magát, végül csak két perc tizennyolc másodpercet kapott. Az összetettben így 31 másodperc előnye maradt Quintanával szemben. Ennél azért többre számított a szakasz előtt. 

Eredmények:

16. szakasz, Rovetta–Bormio 222 km
1. Vincenzo Nibali (olasz, Bahrain-Merida) 6:24:22
2. Mikel Landa (spanyol, Sky)
3. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar) + 12 mp
4. Domenico Pozzovivo (olasz, AG2R La Mondiale) +24 mp
5. Ilnur Zakarin (orosz, Katusha-Alpecin) + 32 mp
6. Davide Formolo (olasz, Cannondale-Drapac) +1:26
7. Bauke Mollema (holland, Trek-Segafredo)  +1:35
8. Bob Jungels (luxemburgi, Quick-Step Floors)
9. Adam Yates (brit, Orica-Scott)
10. Thibaut Pinot (francia, FDJ)
13. Tom Dumoulin (holland, Sunweb) +2:18

Összetett:
1. Tom Dumoulin (holland, Sunweb) 70:14:18
2. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar) +31 mp
3. Vincenzo Nibali (olasz, Bahrain-Merida) +1:12
4. Thibaut Pinot (francia, FDJ) +2:38
5. Ilnur Zakarin (orosz, Katusha-Alpecin) +2:40
6. Domenico Pozzovivo (olasz, AG2R La Mondiale) +3:05
7. Bauke Mollema (holland, Trek-Segafredo) +3:49
8. Bob Jungels (luxemburgi, Quick-Step Floors) +4:35
9. Steven Kruijswijk (holland, LottoNl-Jumbo) +6:40
10. Adam Yates (brit, Orica-Scott) +7:00